Pesti Srácok

Rekordot hozott a globális mozibevétel

Rekordösszeget, 38,6 milliárd dollárt (több mint 11 ezer milliárd forintot) ért el tavaly a globális mozibevétel: az amerikai jegybevételek nőttek, de a nemzetközi jegyeladások stagnáltak - közölte szerdán az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA).

MTI

A szervezet éves jelentése szerint 2015-höz képest tavaly 5 százalékkal nőttek a globális mozijegybevételek. Kínában, a világ második legnagyobb mozis piacán ugyanakkor 3 százalékkal csökkentek a bevételek, és 6,6 milliárd dollárnál (1891 milliárd forintnál) állapodtak meg 2016-ban. Az észak-amerikai jegyeladások viszont rekordszintre jutottak, és 11,4 milliárd dollárra (3267 milliárd forint)rúgtak tavaly, bár a 300 millió dolláros növekedés főleg a jegyárak emelkedésének volt köszönhető.

PestiSracok facebook image

Az MPAA szerint az észak-amerikaiak 11 százaléka rendszeresen jár moziba, havonta legalább egyszer. Ez a kör vásárolta meg tavaly az eladott jegyek 48 százalékát. Az Egyesült Államokban és Kanadában a lakosság 71 százaléka volt legalább egyszer moziban 2016-ban, ami ez előző évhez képest 2 százalékos emelkedést jelez. A legnagyobb kasszasikerek között szerepelt a Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, a Szenilla nyomában című animációs film és az Amerika kapitány: Polgárháború - csupa Disney-produkció. Az MPAA jelentése arra is rámutatott, hogy a legnagyobb bevételű öt film közönségének többségét a nők alkották.

Chris Dodd, a mozis szövetség vezetője szerint az elérhető hatalmas filmválaszték miatt a közönség továbbra is szeret moziba járni, és számos jel mutat arra, hogy a szórakoztatóipar ezen ágazatában további növekedés várható. A jelentés azt is megállapította, hogy a fiatal közönség aránya is nőtt, a legnagyobb mértékben a 18-24 éves korosztályban. Ez a korcsoport 2015-ben átlagosan 5,9-szer volt moziban, 2016-ban viszont már 6,5 alkalommal. A háromdimenziós filmek iránti érdeklődés tovább csúszott lefelé, a térhatású filmek bevétele 8 százalékkal csökkent, és 1,6 milliárd dollárt (459 milliárd forintot) tett ki, holott 30 százalékkal több 3D-s filmet vetítettek a mozikban.

Kép: shareyouressays.com

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.