Pesti Srácok

Till Attila szerint nagy korszakát éli a magyar film

Nagy korszakban van a magyar film, mindenki találhat saját szája íze szerint valót - mondta az m1 hírcsatorna hétfői műsorában Till Attila rendező, aki a nézőket is arra kérte, hogy szavazzanak bizalmat a magyar filmeknek.

MTI

A Till Attila által rendezőként és forgatókönyvíróként is jegyzett Tiszta szívvel a Magyar Filmhét vasárnapi díjkiosztóján öt kategóriában is nyert, többek között a legjobb forgatókönyv díját ítélte a zsűri a kerekesszékesekről szóló thrillernek. Till hangsúlyozta: a film csapatjáték, sok ember energiája és tehetsége kerül bele egy alkotásba.

PestiSracok facebook image

A magyar filmgyártásról szólva azt mondta, hogy nagy korszakban van a magyar film, sokféle alkotás készül, így mindenki talál saját szája íze szerint valót. Az emberek ma is sok filmet néznek, csakhogy nem feltétlenül a moziban - jegyezte meg a rendező, aki arra kérte a nézőket, szavazzanak egy kis bizalmat a magyar filmeknek.

Tiszeker Dániel, a Magyar Filmhét közönségdíját elnyerő #Sohavégetnemérős rendezője elmondta: "mi voltunk a fekete bárány, de nagyon szép díjjal tértünk haza". A sokak által az Y generáció filmjének tartott alkotás ugyanis nem a klasszikus támogatási rendszerben készült, és a színészek nagy része pályakezdő, a "hendikep" ellenére mégis csodálatos sikert értek el - értékelt. Mint hangsúlyozta, a #Sohavégetnemérős nem "Wellhello-film", noha az együttes dalai csendülnek fel benne: hat történet látható a filmben, az utolsó például egy laptop képernyőjén keresztül.

Fotó: Life.hu

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.