Valami Monarchia – A Kincsem című filmről

A Kincsem nemcsak lóversenypályákon, hanem a mozipénztáraknál is befutó lesz, és nemcsak azért, mert professzionális munka, hanem mert meghív egy utazásra. Nemcsak jegyet ad hozzá, hanem két óráig tartó élményt is.

PZL – 061.hu

A Kincsem egyik legnagyobb erénye maga a történet, a nagy érzelmeket mozgató profi felépítmény, és az egyik legfontosabb vivőanyagnak, a sorsnak nevezett láthatatlan valaminek a megjelenítése. Az, hogy az 1849-es szabadságharc utáni megtorlásban mindenét elvesztő kisfiú, báró Blaskovich Ernő (Nagy Ervin) ott marad az egykori családi birtok mellett, és szerelmes lesz a kastélyukat rekviráló (vesd össze az 1948 és 1955 közötti rekvirálásokkal) osztrák von Oettingen báró lányába, Klarába (Petrik Andrea), abban benne van a fatalizmus.

A báró nemcsak a birtokukat és az addigi életüket vette el, de a kisfiú szeme láttára lőtte le az apját, ami nemcsak a görög sorstragédiákat, hanem a westernfilmek zsánereit is eszünkbe juttatja. Arról nem is beszélve, hogy az emlékezetes képi beállításai, a vágták, az ugratások a western képi nyelvét mondják fel, de aki idézetet keres, annak ott van a Liliomfi vásári mulatságokat idéző idillje, Szomjas Talpunk alatt fütyül a szélje, vagy éppen a Rózsa Sándor tévéfilm atmoszférája is. És hogy mennyire sokszínű ez a világ, arról, csak annyit, hogy ez a monarchia korabeli szerelmi történet alapvetően a steampunk jelmezeit vonultatja fel, igaz, Tim Burton filmjeinek kosztümhasználata alapvetően csak Ernő szerelésében köszön vissza, lásd a lila bőrcilindert, és az egyéb bőr ruhákat, illetve a szemüvegét.

Herendi alapvetően megtartja a monarchikus díszletezést, de folyamatosan kiszól a kulisszákból, és a film csak akkor működik, ha elfogadjuk a legfontosabb szabályát, azt, hogy a Monarchia csak afféle metatér, ahonnan kibeszélnek a szereplők a mai huszonéves, moziba járó korosztálynak, így hallhatunk benne Klara von Oettingentől egy elharapott Fluor Tomi-féle Két kicsi legót, van itt lájkolás, XIX. század végi szelfi, már csak a hashtag swag hiányzik… És bár bőrcilindert legfeljebb a Kalapos viselt a Tim Burton-féle Alice Csodaországban című moziban, Ernő karakterénél mégis működik.

Mindent a siker érdekében állítottak hadrendbe, ezért a kelleténél talán többször mutatják Nagy Ervin fenekét, de fogadjuk el azt is: a Nemzeti Filmalap szeretne valamit viszontlátni abból a közel hárommilliárdból, amit megtettek tétre, helyre befutóra. Nyilvánvalóan össze tudnánk rakni egy hibalistát - főleg a báli tánc egyik jelenete lépett túl nagyot, olyan volt, mint egy Baby Sisters klip 1996-ból, csak nem Kisberkes zenéje szólt a jelenetben, hanem talán valami Robbie Williams-dalt húzott el a kamarazenekar, de alapvetően a film egésze remekül teljesített, jól össze van rakva, végig benn vagyunk ebben a monarchikus idillben. A filmnek jók az arányai, éppúgy hazafias, ahogy néha ironikus is, jó a ritmusa, szóval, egy percig nem unatkozik a néző.

A Kincsem legfőbb erénye azonban mégis az összeálló történet, az, hogy Herendi még arra is odafigyelt, hogy maga a ló is megkapja a kellő metaforikus alapozást, hiszen nemcsak a csodalovat kell megszelídíteni, hanem Klarát is, akinek szintén beteg a lába, ahogy a csodalónak is. A történet tehát remekül össze van kalapálva, így aztán eltörpülnek azok az apróságok, hogy bizonyos mondatokat ezerszer hallottunk már különböző filmekben (az "Ez hadüzenet. Nem, ez már maga a háború.” kezdetű kis dialógust már ezerszer hallottuk), de fogadjuk el, hogy nemcsak a beazonosítható képi üzeneteknek, hanem az ismerős nyelvi fordulatoknak is fontos szerepük van a 15 és 30 közötti korosztály megnyerésében.

Nem beszéltünk még a színészvezetésről, amit szintén remekül oldott meg Herendi, minden figurája él, a film erős karakterek fűzére. Epizódszerepe van Makráczi Zalánnak és Rátóti Zoltánnak is, mégis mindkettőjük alakítása emlékezetes, talán az egyébként kiváló Keresztes Tamás figurája sikerült némiképp élettelenre. Nagy Ervin is szenvedéllyel, profin hozza élete filmjét, és Petrik Andrea is, akinek a legerősebb a jelenléte az egész moziban. Talán lesznek, akik azt mondják, hogy oké, de alapvetően ugyanazon a rezgésszámon játszik… Ehhez azt tehetjük hozzá, hogy filmeket nem azért készítenek, hogy a színészek mindent megmutassanak az arzenáljukból.

Gyabronka József az indián történetekből (Az Ezüst-tó kincse, Az utolsó mohikán) ismert szórakozott, csetlő-botló figurát hozza, szerencsére nem fogalmazta felül a zsánert, elegánsan oldotta meg a feladatát. Bónuszként pedig ott van Schulz, a tarka macska, Kincsem suttogója, és idomárja, ő már a cukiság világába navigálná a történetet, de ezt is biztos ízléssel oldja meg Herendi. A Kincsem nagy és emlékezetes mozi, megidézi a kosztümös Jókai adaptációk aranykorát, de egy modern képi nyelven tudósít egy olyan derbyről, ahol versenyt futunk az idővel, amikor a budapesti Erzsébetváros szinte olyan gyorsan épült fel, mint Chicago, amikor a ló, a gőzgépek és a nagy érzelmek vitték előre a világot. Ha elfogadjuk Herendi játékszabályait, akkor mi is nyertesekkel ünnepelhetünk.

Kincsem
magyar kalandfilm
rendezte: Herendi Gábor
főszereplők: Petrik Andrea, Nagy Ervin, Keresztes Tamás, Gyabronka József,
Bemutató: 2016. március 16.

Képek: Fórum Hungary