Pesti Srácok

Felújítják Óvárosi városháza tornyát Prágában

Prágában a héten megkezdődött az Óvárosi városháza tornyának felújítása. A mintegy másfél évre tervezett munkálatok során néhány hónapra eltűnik a híres csillagászati óra, az Orloj is, amely a cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványossága.

MTI

"A rekonstrukció első szakasza az Orlojt nem érinti, az rendesen működni fog" - közölte Barbora Hrubá, a Prague City Tourism idegenforgalmi iroda szóvivője. Azokban a hónapokban, amikor a csillagászati órát fogják javítani, a városi illetékesek a tervek szerint az Orlojt eltakaró állványra történő videóvetítésekkel próbálják meg visszaadni a varázslatos hangulatot. Az Óvárosi városháza tornyát legutóbb a múlt század nyolcvanas éveiben újították fel. A tornyot, amely Prága egyik leglátogatottabb műemléke, évente mintegy 700 ezer ember keresi fel. A torony felső karzatáról gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, különösen a történelmi központra. A mostani felújítás költségeit 46 millió koronára (529 millió forint) tervezték.

A híres csillagászati óra javítását 2018 első felére tervezik. Szakértők szerint azonban számolni kell azzal, hogy a javítások elhúzódhatnak. Petr Skála, az Orloj jelenlegi órásmestere és kezelője szerint a megnyitás legutolsó lehetséges napja már előre adva van: 2018. október 28., Csehszlovákia megalakulásának századik évfordulója. A prágai Óvárosi városházát 1338-ban alapították, és több összevont épületből áll. A neogótikus szárnyat a 2. világháborúban bombatalálat érte, ezért le kellett bontani. Az épületegyüttes kiegészítésére az utóbbi évtizedekben több pályázatot is kiírtak, de eddig egyik sem volt sikeres, illetve egyetlen elképzelést sem valósították meg. Jelenleg ezen a területen park van.

PestiSracok facebook image

Az óvárosi városháza tornyának külső falán elhelyezett csillagászati óra, az Orloj első változata 1410-ben készült, de szerkezetét azóta többször is tökéletesítették az évszázadok során. A pontos idő mellett a napokat, hónapokat, a Hold és a Nap fázisait is mutatja a 15. század elején Kadani Mikulás órásmester és Jan Sindel csillagász által készített szerkezet. Az órát később Hanus mester tökéletesítette, akit a városi tanácsnokok a legenda szerint megvakíttattak, hogy másnak ne tudjon hasonlót készíteni. Az alkotó bosszúból állítólag leállította a szerkezetet. Az óramű háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki 150 évvel ezelőtt korszerűbb darabokra.

Kép: Itt voltam!

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.