prága
Álhír, hogy kiabáltak a magyar miniszterelnökkel a V4-találkozón
Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke szerint „álhír”, hogy Petr Fiala cseh és Donald Tusk lengyel miniszterelnökök kiabáltak Orbán Viktorral egy zárt ajtók mögötti találkozón Prágában február 27-én - írja a Telex.Szijjártó Péter: jó hír, hogy a visegrádi négyek hitet tettek az együttműködés folytatása mellett (Videó)
Jó hír Magyarországnak, a nemzeti érdekekkel egybeesik, hogy a visegrádi államok vezetői hitet tettek az együttműködés folytatása mellett – emelte ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Prágában.Szijjártó Péter: a V4-nek történelmi érdemei vannak
A Visegrádi Négyeknek (V4) történelmi érdemei vannak, és az aktuális európai folyamatok miatt nagy szükség is lesz a szoros közép-európai együttműködésre egy sor veszélyes brüsszeli döntés megakadályozása érdekében – írta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, a Facebook-oldalán. Szijjártó Péter azt írta: végre, "hosszú, túl hosszú idő után" újra összeülnek a visegrádi miniszterelnökök, ezúttal Prágában.Több száz traktorral Prága belvárosába vonultak a tiltakozó cseh gazdák
Fennakadásokat okozott a prágai közlekedésben hétfő reggel az a több száz traktor és más mezőgazdasági gép, amelyekkel a cseh gazdák vonultak be a mezőgazdasági minisztérium épületéhez, hogy felhívják a figyelmet az agrárium problémáira.Több mint ezer diák emlékezett meg Prágában az ámokfutás áldozatairól (Videó)
Két héttel a prágai Károly Egyetem bölcsészkarán elkövetett lőfegyveres ámokfutást követően csütörtökön több mint ezer diák emlékezett meg a cseh fővárosban tartott néma meneten a 14 halálos áldozatról.Így zajlott le a prágai mészárlás
A cseh rendőrség pontokra bontva tette közzé, hogyan történt pontosan a prágai lövöldözés. A huszonnégy éves elkövető a vérengzést megelőzően saját apjával is végzett. A hatóságok közleménye szerint külföldi áldozatot nem követelt a lövöldözés.GEOrgPOLITIKA – Eminens diák volt a prágai ámokfutó
A hatóságok és a diákok is értetlenül állnak a tegnap délutáni tragédiával szemben. A 24 éves egyetemi hallgató, David Kozak a japán tanszéken tanult és tanárai szerint egy remek koponya volt. Szabadidejében sportlövészettel foglalkozott és állítólag nagyon komolyan vette a biztonsági előírásokat is, amikor fegyvereit kezelte. A fiatal férfi 14 embert lőtt agyon, huszonhármat megsebesített, tíz embert súlyosan. Az egyetemisták, akik az épületben voltak, jól kezelték a helyzetet, mert elbarikádozták a tantermeket. Az áldozatok mind az épületek előtt voltak, mivel az év utolsó előadásainak éppen vége volt.Így rohamozta meg a rendőrség az egyetemet a prágai lövöldöző keresése során (Videó)
Ismeretes, 15 halálos áldozata és huszonnégy sebesültje van annak a lövöldözésnek, amely csütörtökön délután történt Prága belvárosában, a Károly Egyetem bölcsészkarának Ján Palach téri épületénél – közölte a prágai mentőszolgálat. A rendőrfőnök közölte, a prágai belvárosban található Károly Egyetem épületében nagy mennyiségű fegyvert és lőszert találtak.Sokkoló videó a prágai lövöldözésről - 15 embert mészárolt le egy 24 éves férfi, az áldozatok között nincs magyar
Legkevesebb 15 halálos áldozata és több mint harminc sebesültje van annak a lövöldözésnek, amely csütörtökön délután történt Prága belvárosában, a Károly Egyetem bölcsészkarának Ján Palach téri épületénél - közölte a prágai mentőszolgálat. Az elkövető, David Kozak egyes források szerint öngyilkos lett, míg más értesülések arról szólnak, hogy a rendőrség lőtte agyon. Magyar áldozata nincs a brutális gyilkosságnak - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára. Orbán Viktor miniszterelnök az X-en közzétett bejegyzésében adott hangot mély megdöbbenésének a prágai lövöldözés miatt és fejezte ki részvétét az áldozatok családjainak, szavai szerint "imáinkban is velük vagyunk". Novák Katalin pedig a tragédiával kapcsolatban úgy fogalmazott: "Csehország, veled vagyunk ezekben a sötét pillanatokban!" A köztársasági elnök a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt, míg ő is támogatásáról biztosította a gyászoló családokat.Ajánljuk még