Pesti Srácok

Ismét megújult az állandó Czóbel-kiállítás Szentendrén

Újrarendezve, külföldről, köz- és magángyűjteményektől kölcsönkapott új képekkel nyílt meg szombaton az Újragondolt Czóbel 2.0 című állandó kiállítás a festő nevét viselő szentendrei múzeumban.

MTI

A Czóbel Múzeum tavaly korszerűsített épületében az állandó kiállítás is megújult, s már akkor célul tűzte a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC), hogy időről időre "újragondolják", és folyamatosan új műveket mutatnak be - emlékeztetett köszöntőjében Gulyás Gábor, az FMC igazgatója. A mostani kiállítás ennek a törekvésnek a megvalósulása, ahol jelentős változásokkal találkozhat a közönség, így például Czóbel Béla (1883-1976) egyik fontos művével, A bergeni lelkész című festménnyel is. Az igazgató megjegyezte azt is, hogy a tavalyi felújítás után az egyik leglátogatottabb múzeum lett a Czóbel.

PestiSracok facebook image
Látogatók az Újragondolt Czóbel 2.0 kiállításon (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Barki Gergely, a kiállítás kurátora elmondta, hogy elsősorban a hollandiai periódust bemutató anyag gazdagodott. A szakember felidézte, a múzeum törzsanyagában kevés alkotás található a művész korai időszakából, s a tavalyi "újragondoláskor" határozták el, hogy évente új darabokat kérnek kölcsön ebből a korszakból köz- és magángyűjteményektől. Már az elmúlt évben is sok ilyen képpel sikerült a hiány áthidalni - mondta -, azok a művek azonban már visszakerültek a tulajdonosokhoz, így újakat kellett kérni. Az első teremben most hét teljesen új festményt láthat a közönség, köztük a nemrég felfedezett 1904-es Körhinta című képet, amely fontos része az életműnek. Az alkotás februárban érkezett a múzeumba és jövő hétig tekinthető meg - tette hozzá.

A mostani újrarendezésben a grafikai szekció is megváltozott - folytatta a kurátor -, a műveket Bodonyi Emőke művészettörténész válogatta, a közönség egyebek mellett találkozhat egy Kernstok Károlyt ábrázoló litográfiával, illetve egy raktárból előkerült grafikával, A pásztorfiú kecskével című művel, mellette pedig az a gobelin látható, amelyet Czóbel felesége, Isolde Daig készített a rajz alapján. A tavalyi után idén újabb "kétoldalas" festményt láthat a közönség, ezek különlegessége, hogy Czóbel a vászon mindkét oldalát megfestette. Barki Gergely elmondta, hogy lesznek cserék év közben is, így az állandó kiállítás folyamatosan változik.

Kratochwill Mimi mûvészettörténész a megnyitón (Fotó: MTI/Kovács Attila)

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy egy interaktív képernyőn "végig lehet lapozni" Czóbel elveszett műveit, melyek száma száz fölött van. A "hiánykatalógus" segíthet abban, hogy előkerüljön egy-egy alkotás - tette hozzá. A tárlatot Kratochwill Mimi művészettörténész nyitotta meg, aki Czóbel utolsó éveiben fiatal múzsája és modellje volt. Ma a festő egyik legjelentősebb monográfusa, a róla készített Mimi című 1971-es portré a kiállításon is megtalálható.

Vezető fotó: endreikorkep.blog.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.