Pesti Srácok

Lajkó Félixet újabb nívós nemzetközi díjra jelölték

A legjobb művész díjára jelölték Lajkó Félixet a legjelentősebb nemzetközi világzenei magazin, a brit Songlines internetes szavazásán.

MTI

A vajdasági magyar hegedűvirtuóz a nyugat-szaharai/spanyol Aziza Brahim, a szenegáli Baaba Maal és a portugál Ricardo Ribeiro társaságában került be a Best Artist díjért még versengő négy előadó közé - közölte a Fonó Budai Zeneház. Lajkó Félix Most jöttem című, tavaly a Fonó gondozásában megjelent lemezével került a jelöltek közé a rangos magazin versenyében.

PestiSracok facebook image

Az albumon a hegedű- és citeravirtuóz variációi hallhatók folk témákra olyan kiváló énekesekkel, mint Palya Bea, Tintér Gabriella és Csizmadia Anna. A közreműködő zenészek között volt Porteleki László, Brasnyó Antal és Szabó Csobán Gergő. A Most jöttem megjelenése után a 3. helyen felkerült a World Music Charts Europe-ra (WMCE), a legrangosabb nemzetközi világzenei toplistára.

A magyar zenész mellett a Best Artist díjra jelölt a 2015-ös budapesti világzenei expo, a Womex egyik kiemelt vendége, az észak-afrikai menekülttáborban felnőtt Aziza Brahim, aki Abbar el Hamada című 2016-os korongjával került a legjobbak közé. Korábban Brahim 2014-es lemezét, a Soutakot a Womex az év világzenei lemezének választotta, tavaly pedig a WMCE listáján lett első az albumlistán friss, Abbar El Hamada című anyagával.

Szintén jelölt lett az internetes szavazáson a legjobb művész díjára az ismert szenegáli énekes, Baaba Maal (lemezének címe: The Traveller), valamint a portugál fadoénekes, Ricardo Ribeiro, aki Hoje é assim, amanha nao sei című lemezével versenyez.

Fotó: akvariumklub.hu

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.