Pesti Srácok

Szellem a gépben – A Depeche Mode Spirit című albumáról

A forradalmakat utcakövekkel, Molotov koktélokkal vívják, égnek meredő villamossínek mellett, kinn, terepen, de a Depeche Mode tagsága azt gondolta, hogy a harcot kávéházak hatalmas üvegablakai mögül, eszpresszót szürcsölve is meg lehet vívni. A zenekar elkényelmeskedte a Spirit című albumot, pedig az előzetesen bemutatott klipsláger, a Where’s The Revolution nemcsak kenyeret, de komoly cirkuszt is ígért.

PZL- 061.hu

E helyett a tizenkét számos albumon valójában négy húzós dal szerepel, a nyitó Going Backwards, a klipsláger Where’s The Revolution, a You Move, és a So Much Love… Ezek a dinamikus felvételek is egyben, a lemez többi dala belassult elektro blues, amik majdnem azokon a kreatív pályákon mozognak, mint az Ultra lassú felvételei. A Spirit arculata leginkább a Delta Machine világát idézi, azonban a két albumról nem mondhatjuk el, hogy ún. ikerlemezek, már csak azért sem, mert a Spirit gyengébb a 2013-as albumnál. Úgy tűnik a zenekar vetésforgóban készít jó és szerényebb kreatív muníciót felmutató albumokat.

PestiSracok facebook image

Ha csak az elmúlt húsz évet nézzük: a zseniális, 1997-es Ultra után jött a zenekar történetének első igazi mélypontja, a 2001-es Exciter, amit a nagyszerű, magas slágerhányadost mutató 2005-ös Playing the Angel követett. A szokásos négy éves ritmusban dolgozó zenekar 2009-es Sounds of the Universe című albuma volt a Depeche Mode történetének abszolút mélypontja, amin csak egyetlen értékelhető momentum volt, a Wrong című dal, majd 2013-ban előálltak a kétezres évek talán legjobb DM-lemezével, a Delta Machine-nel. És akkor most itt az újabb csalódás, a James Ford producerrel készült Spirit, amiről a legtöbb, amit elmondhatunk, hogy valamivel jobb, mint a Sounds Of The Universe.

Sokan arra is fogadni mertek volna Where’s The Revolution beharangozó klipjét megnézve, hogy egy retro hatású album készül, és hogy a Moog szintik majd valódi időgépek lesznek, és visszarepülünk 1983-ba, Construction Time Again világába, hiszen a covert is ismert volt, láthatóak voltak a kommunista ikonográfiájára való utalások (kalapácsok, vörös drapéria), ugyanúgy, ahogy a korai albumok esetében is, de a Spiriten alapvetően középtempós dalokra épül az ajánlat, valójában egyetlen táncolható sincs közöttük, ami a Delta Machine fényében legalább is meglepő. A Spirit minden effektje, hangszíne ismerős a korábbi albumokról, ezekkel az innovációkat nélkülöző dalokkal nem lehet forradalmat csinálni, maximum egy lakossági fórumot.

Depeche Mode
Spirit
Sony
12 szám 49 perc

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.