Pesti Srácok

Aquincumban is élj úgy, ahogy a rómaiak

Már csak néhány nap és ismét benépesülnek a 2000 éves város utcái, megelevenedik a piac, a forum és a színház és egy rövid időre mi is római polgárokká válhatunk. Floralia, tavaszünnep helyszíne lesz az óbudai múzeum május 20-án és 21-én.

061.hu

Május 20-21-én újra életre kell az ókori Aquincum városa. A kövezett utcák mentén árusok jelennek meg, akik a látogatókat portékáikkal igyekeznek közelebb vonzani, miközben a kézműves mesterek asztalainál a korabeli edény-, textil-, és ékszerkészítési technikákat ismerhetjük meg. A nyüzsgő városi forgatagban találkozhatunk római polgárokkal, rabszolgákkal, de bepillanthatunk a legionáriusok, gladiátorok és még a római kori barbár törzsek életébe is.

PestiSracok facebook image

Az aquincumi romok közt a hagyományőrző csapatok táborait találhatjuk meg, ahol nemcsak jobban szemügyre vehetjük a kardokat, pajzsokat és sisakokat, de ha szerencsénk van, egy-két trükköt is elleshetünk a római, germán és kelta harcosoktól. A nap folyamán szemtanúi lehetünk a legiósok felvonulásának, a római és barbár csapatok összecsapásának, a gladiátorviadalok során pedig a tömeggel együtt kiabálva kérhetünk életet a legyőzötteknek. A gyerekeknek és felnőtteknek szóló színházi előadásokon megismerkedhetünk az antik témájú darabokkal, de a színházban kerül majd sor a rabszolga-vásárra is. A város piacánál a levegőt igazi római ételek illata járja át és csalogat majd minket közelebb, hogy belekóstoljunk az Ókor ízeibe.

A Floralián egy percig sem lehet unatkozni, hiszen mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb programot. A vállalkozó kedvűek egy interaktív kalandtúra során járhatják be Aquincumot, azzal a céllal, hogy megoldjanak egy városi rejtélyt. Talán a centurionál van a következő jel, ami segíti a nyomozást, de az is lehet, hogy egy ház falán lévő feliratból kell kitalálni merre tovább... A kalandtúra verseny is egyben, hiszen a legügyesebb csapatok méltó jutalmukkal térhetnek haza a megmérettetés után.

A tavaszünnepen magával a császárral, Hadrianusszal is találkozhatunk, aki a beiktatási ceremóniája után hol a színházban, hol a csatatéren jelenik majd meg. Hadrianus a császárok közt újítónak számított nem csak tevékenysége, hanem a kinézete miatt is. Ő tette divattá a szakáll és a hosszú haj viselését. Vajon megtaláljuk a két napos fesztivál alatt a császár hasonmását? Azt a személyt, aki megjelenésében a leginkább vissza tudja adni Hadrianus jellegzetes karrakterét? Lesz talán, aki szakállat növeszt, más ragaszt, vagy rajzol egyet magának, vagy épp egy hölgy bújik majd férfi álruhába, de ha sikerrel járunk, számtalan Hadrianus hasonmáshoz lesz szerencsénk az aquincumi házak közt sétálva.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.