Pesti Srácok

Helyreállítják Augustus mauzóleumát Rómában

Restaurálják és megnyitják a nagyközönség előtt Augustus császár síremlékét Rómában, amelyet hetven év romlás után a Tim olasz telefontársaság finanszírozásával alakítanak át modern múzeumegyüttessé.

MTI

Augustus mauzóleuma előtt naponta több ezer római és turista halad el, nem is tudva, hogy a római birodalom alapítójának sírhelyénél jár. Pedig a hatalmas épület a szintén Augustus emelte Ara Pacis, vagyis az augustusi béke oltára szomszédságában áll. A mauzóleum 1937 óta pusztult a szabad ég alatt. Virginia Raggi római főpolgármester jelentette be, hogy sikerült forrást találni az ókori műemlék megmentésére, amelyet a tervek szerint 2019 áprilisában nyitnak meg a látogatók előtt.

PestiSracok facebook image

A helyreállításhoz szükséges hatmillió eurót (1,8 milliárd forintot) a Tim távközlési társaság biztosítja, további kétmillió euróval pedig a mauzóleum digitális, 3D-s látogatásának technológiai feltételeit teremtik meg. A mauzóleumban 13 ezer négyzetméternyi falat kell restaurálni. A kör alakú, 87 méter átmérőjű, 45 méternél magasabb síremlék Hadrianus császár később épített síremlékéhez, vagyis az Angyalvár központi tömbjéhez hasonlított. Augustus császár mauzóleuma azonban ennél is nagyobb és impozánsabb volt.

Augustus a hatalmát megalapozó actiumi csata után, Kr.e. 28-ban indította el a mauzóleum építését az úgynevezett Mars mezőn, 800 méterre a Pantheontól. Ide temették el családja több ismert tagját, közöttük szeretett unokaöccsét, Marcellust is. A síremlékben helyezték el a Kr.u. 14-ben elhunyt Augustust is. A szarkofágok az évezredek során elvesztek.

A mauzóleumot a középkortól kezdve használták erődként, lakóépületként és színházként is. A síremlék csarnokában kialakított auditóriumban Arturo Paganini is fellépett. Az olasz fasizmus éveiben a színházat lebontották és a mauzóleum azóta is magára hagyva, gazzal benőve pusztul. Az ígéretek szerint az újranyitás után Augustus mauzóleumát a rómaiak ingyen látogathatják.

Fotó: Russell Yarwood / Wikipédia

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.