Pesti Srácok

Nyolcadik utas és holdvilág – Az Alien: Covenant című filmről

Sziget vagy kontinens? - tették fel a kérdést A rejtelmes sziget című Verne-regény hősei, és fokozatosan birtokba vették a területet, ahová léghajójuk repítette őket. Az Alien: Covenantban nem az a legfontosabb kérdés, hogy milyen ásványi anyagok vannak a területen, ahová a véletlen sodorta őket, hanem hogy miképp lehetne mennél gyorsabban elmenekülni a gyilkos neomorfok elől.

PZL- 061.hu

Ridley Scott mozija persze tele van popkulturális utalásokkal (pl.: 2001: Űrodüsszeia), de leginkább önmagára reflektál, ugyanakkor feltűnő, hogy milyen sűrűn szövik át a filmet Shelleytől és Byrontól kölcsönzött idézetek, de Wagner is kitüntetett szerepet kap, ami szintén jó dolog, bár nem tesz hozzá semmit az alapvetően a trancsírozásról szóló filmhez. A líra nem ér véget a költemények szavalásánál, néhány poétikusan szép képet is látunk, ott van például a temetés, amikor a halottat egy különös gyászszertartás során kilövik az űrbe, de a film kreatív felvillanásai között említhetjük az un. tájkonstrukciók teremtését is, azt, amikor valóságosnak tűnő természeti tájakat hoznak létre, de ezt aztán gyorsan tönkre is teszik a Pompejire emlékeztető nekropolisz felrakásával, amibe még a CGI-os fantasyfilmek hangulata is visszaköszön.

PestiSracok facebook image

Az Alien: Covenant a teremtéstörténeten csúszik el. Amikor felvillannak a bestiárium képei, amelynek díszletei olyanok, mintha egy reneszánsz horrort látnánk, suszterkalapács fejű lényekkel. Ha már itt tartunk, Katherine Waterstone lejárt szavatosságú frizurájával olyan, mintha csak a békéscsabai Barnevál futószalagja mellől kasztingolták volna, persze még így is ő nyújtja a legemlékezetesebb alakítást a Davidet és Waltert megformázó Michael Fassbender mellett. A színészek nagy része inkább utas maradt a Covenant űrhajón, nem kaptak igazi karaktert, így aztán nem is nagyon izgatja a nézőket, hogy kibelezik őket a neomorfok. Világos, hogy a filmet a két szintetikus robotot megformázó Michael Fassbender viszi el a hátán, és persze, a gonosz Istent megformázó David karakterében valóban emlékezetes alakítást nyújt.

A "sértett robot unalmában megteremt egy sötét ellenvilágot"-féle motívum, nos, ez a B-kategóriás képregényeket idézi, ráadásul a néző nem is Biblia-magyarázatokra kíváncsi, hanem alapvetően rettegni jött, szemtől szemben akar állni a kis bestiákkal, akiket sorra beragaszthatunk az Alien lutra albumunkba. Szerencsére a moziban nincs időnk a film logikai bukfenceivel foglalkozni, mert elszabadulnak a high-tech bestiárium lényei, a némileg módosított szériaszámú xenomorfok. És az sem életszerű, hogy tíz éves kutatómunkával megtalált és alaposan megvizsgált távoli bolygót csak úgy elengedjék, és az eredeti tervektől eltérően hirtelen máshol szálljanak le, csak azért, mert egy régi sláger dallamát fújta feléjük a kozmikus szél. A film ha ránk nem is, de a metál arculati elemeire és a videó játékok designereire bizonyára komoly hatást gyakorol majd. Szóval, a design, a díszlet rendben van, jó hogy szinte érezzük a gépzsír szagát, és hogy az űrhajó raktere nem sokban különbözik egy budaörsi depótól.

Alien: Covenant
amerikai sci-fi
rendezte: Ridley Scott
főszereplők: Michael Fassbender, Billy Crudup, Katherine Waterston
bemutató 2017. május 18.
forgalmazó: InterCom

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.