Pesti Srácok

Prágában egy évre megállt az idő

Egy évre eltűnt a prágai Óvárosi városháza tornyáról a híres csillagászati óra, az Orloj naptára. Az óra eredeti színes naptári tábláját csütörtökön délelőtt leszerelték és felújításra műhelybe szállították - közölte Jan Wolt, a prágai önkormányzat kultúráért felelős képviselője.

MTI

"A nagyon rossz állapotban lévő eredeti naptári táblát a szakértők felújítják. Már pénteken felkerül az Orlojra a naptári tábla fából készült másolata, amelyet később speciális fotótapétával helyettesítünk. Az eredeti naptári tábla visszahelyezését 2018 nyarára tervezzük" - mondta Wolf újságíróknak. Prágában április elején vette kezdetét az Óvárosi városháza tornyának felújítása. A munkálatokat mintegy másfél évre tervezik, emiatt a tornyott, amely a cseh főváros egyik legfőbb idegenforgalmi látványossága, június elsejétől az év végéig lezárják a turisták elől.

PestiSracok facebook image

"A rekonstrukció első szakasza az Orlojt nem érinti, az rendesen működni fog. Most csak a naptár tűnik el. Az Orloj többi része a jövő év elején lesz felújítva" - közölte Barbora Hrubá, a Prague City Tourism idegenforgalmi iroda szóvivője. Azokban a hónapokban, amikor a csillagászati órát fogják javítani, a városi illetékesek az Orlojt eltakaró állványra történő videóvetítésekkel próbálják meg visszaadni a varázslatos hangulatot.

Az Óvárosi városháza tornyát legutóbb a múlt század nyolcvanas éveiben újították fel. A tornyot, amely Prága egyik leglátogatottabb műemléke, tavaly mintegy 860 ezer ember kereste fel. A torony felső karzatáról gyönyörű kilátás nyílik az egész városra, különösen a történelmi központra. A mostani felújítás költségeit 46 millió koronára (529 millió forintra) tervezték.

A híres csillagászati óra javítását 2018 első felére tervezik. Szakértők szerint azonban számolni kell azzal, hogy a javítások elhúzódhatnak. Petr Skála, az Orloj jelenlegi órásmestere és kezelője szerint a megnyitás legutolsó lehetséges napja már előre adva van: 2018. október 28., Csehszlovákia megalakulásának 100. évfordulója. A prágai Óvárosi városházát 1338-ban alapították, és több összevont épületből áll. A neogótikus szárnyat a 2. világháborúban bombatalálat érte, ezért le kellett bontani. Az épületegyüttes kiegészítésére az utóbbi évtizedekben több pályázatot is kiírtak, de eddig egyik sem volt sikeres, illetve egyetlen elképzelést sem valósítottak meg. Jelenleg ezen a területen park van.

Az óvárosi városháza tornyának külső falán elhelyezett csillagászati óra, az Orloj első változata 1410-ben készült, de szerkezetét azóta többször is tökéletesítették. A pontos idő mellett a napokat, hónapokat, a Hold és a Nap fázisait is mutatja a 15. század elején Kadani Mikulás órásmester és Jan Sindel csillagász által készített szerkezet. Az órát később Hanus mester tökéletesítette, akit a városi tanácsnokok a legenda szerint megvakíttattak, hogy másnak ne tudjon hasonlót készíteni. Az alkotó bosszúból állítólag leállította a szerkezetet. Az óramű háromnegyede ma is eredeti, csupán kisebb részét cserélték ki 150 évvel ezelőtt korszerűbb darabokra.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.