Pesti Srácok

Visszapillantó tükör - 75 éve született Bujtor István

Hetvenöt éve, 1942. május 5-én született Bujtor István színész, producer, rendező, a veszprémi Petőfi Színház egykori igazgatója, aki egyik legnagyobb sikerét Ötvös Csöpi megszemélyesítőjeként aratta több filmben is.

MTI

Anyai ágon a neves vendéglátó Gundel famíliából származott, apja orvos volt, féltestvére a színészkirály Latinovits Zoltán, testvére a rockzenész Frenreisz Károly. Érettségi után nem vették fel az orvosi egyetemre, egy évig segédmunkás, majd pincér volt. Ez idő alatt rájött, hogy közgazdász-külkereskedő akar lenni, ezért a budapesti közgazdasági egyetemre jelentkezett, a külkereskedelmi szakon 1966-ban szerzett diplomát. A szakmában egyetlen napig sem dolgozott, mert már másodéves egyetemistaként megkapta a szívtipró sofőr szerepét Máriássy Félix Karambol című filmjében. Keleti Márton rendező tanácsára ekkor változtatta nevét Frenreiszről - anyai nagyanyja után - Bujtorra.

PestiSracok facebook image

Debütálása szakmai és közönségsikert eredményezett, elindult színészi karrierje. Játszott Győrben, a fővárosi József Attila Színházban, Pécsett, a Vígszínházban, volt a Mafilm társulatának tagja, ezután Székesfehérvárhoz kötötte szerződés, 2007-től haláláig a veszprémi Petőfi Színház igazgatója volt. Négy évtizedes pályafutása alatt volt Petrucchio (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalski (Tennessee Williams: A vágy villamosa), Bromden, az indián (Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére), Lennie (John Steinbeck: Egerek és emberek), e darabok közül később többet meg is rendezett.

Fiatalon (forrás: femina.hu)

Számos nagy sikerű filmben szerepelt, mint A kőszívű ember fiai (1965), a Fiúk a térről (1967), az Egri csillagok (1968), Az oroszlán ugrani készül (1969) vagy a Fekete gyémántok (1976). Ő volt Sándor Mátyás a Verne-regényből készült tévésorozatban és egy másik Verne-figura, a rablóvezér Striga A dunai hajósban. 1996-ban ő rendezte Rejtő Jenő művei alapján A három testőr Afrikában című filmvígjátékot. 1979-ben Balázs Béla-díjat kapott, ugyanabban az évben megkapta a filmkritikusok díját is.

Ő szinkronizálta Bud Spencer filmjeit is. Alkati hasonlóságuk adta az ötletet a rendőrnyomozó Ötvös Csöpi alakjához, akit A pogány Madonna, a Csak semmi pánik, Az elvarázsolt dollár, a Hamis a baba, valamint a Zsaruvér és csigavér című filmekben keltett életre. A "bunyós" filmsorozat igazi magyar specialitás volt, amelyben a háttérbe tolt, de szakmailag nélkülözhetetlen Ötvös Csöpinek nemcsak a bűnözőkkel, hanem mindenre alkalmatlan, de folyton kitüntetett főnökével is meg kellett küzdenie. 1985-ben Az elvarázsolt dollár forgatására (ezt a filmet már rendezte is) céget alapított és "összekalapozta" a szükséges pénzt.

Az Ötvös Csöpi-sorozat darabjai igazi közönségfilmek, itthon több mint egymillió nézőjük volt és bemutatták őket Nyugat-Európa csaknem valamennyi televíziójában is. Nem véletlen, hogy helyszínnek a Balatont és környékét választotta, mert így "becsempészhette" alkotásaiba kedvenc hobbiját, a vitorlázást, amelyet nem is akármilyen szinten űzött: hatszoros magyar bajnoknak mondhatta magát. Nem csak a vitorlázás jelentette számára a sportot: fiatal korában kosarazott, az ifiválogatott tagja volt, emellett teniszezett is.

Sándor Mátyás szerepében (forrás: port.hu)

Az 1990-es évektől jobbára a stúdióvezetéssel foglalkozott, mert - mint mondta - nem csak a vitorláson kedveli a csapatszervezést, a kormányosságot. Bujtor István 2009 augusztusában súlyos állapotban került kórházba és a tüdőembólia mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenségben hunyt el hatvanhét éves korában, 2009. szeptember 25-én Budapesten.

Bátyja, Latinovits Zoltán mellé temették Balatonszemesen. Síremléke avatásán Németh Miklós volt kormányfő így emlékezett régi barátjára, vitorlástársára: "Lebilincselő személy volt, akiben a tartás, a humor, a kedvesség és az irónia egészen bámulatos harmóniává érett." Emlékére minden nyáron filmfesztivált rendeznek Szemesen. Szobra 2013 óta áll a balatonfüredi Vitorlás téren, Farkas Ádám alkotása egy hajórészletben, kormányosként ábrázolja a színész-rendezőt.

Bujtor fordul a Rabonbánon – szobor Balatonfüreden, a Tagore sétányon (forrás: Balatontipp)

Ma az ő nevét viseli a Tihanyi Szabadtéri Színpad, a veszprémi színházban - özvegye kezdeményezésére - minden évben Bujtor-emlékgyűrűt adnak át arra érdemes színházi háttérdolgozóknak. Skála nevű hajója, amellyel A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait, a 2016-ban Balatonföldváron megnyílt Hajózástörténeti Látogatóközpont mellett látható. A színészlegendára születésnapja alkalmából Bujtor István 75 címmel nagyszabású műsorral emlékeznek a pályatársak - köztük Kern András, Bodrogi Gyula, Eperjes Károly - május végén Budapesten, június végén pedig Tihanyban.

Vezető fotó: ripost.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.