Csészényi tér - Saly Noémivel beszélgettünk a Kávé a szalonban című kiállítás megnyitója után

Ahogy a borospoharak sem véletlenül olyanok, mint amilyenek, van abban praktikus megfontolás, hogy egy csésze miért néz ki úgy, ahogy?
Inkább az itt az érdekes, hogy a kávét forrón kell felszolgálni és forrón kell inni, mert akkor a tuti. A jó kávét az igazi ínyencnek a lefőzés utáni fél percben meg kell innia, fontos volt tehát, hogy a csészéknek jó legyen a hőtartó képességük. Sőt, a presszókban magukat a poharakat is rajta tartották felszolgálásig a forró kávégépen, így eleve melegek voltak, amikor belekerült a kávé. A kávéházakban is vaskosak voltak a csészék, de ott azért, hogy ne törjenek olyan könnyen a mosogatás hevében. És ne feledkezzünk el arról, hogy a kávés helyeken kimondottan fontos volt a dizájn, a csészék vonatkozásában is. A vastag fajanszok is nagyon esztétikusak voltak.

Lehet azt mondani, hogy a csészéken mindig megjelent az adott korszak uralkodó művészete?
Persze, követhetjük a csészék stílusváltozásait is. Ha egy kávés átvett egy új helyet, átterveztette, megújította az enteriőrt is, majd ahhoz kiválasztották a megfelelő edényeket, poharakat, evőeszközöket is. Kozma Lajos például csészét is tervezett a New York kávéháznak. Életemben egyszer láttam a Kozma-féle New York csészét, egy gyűjtőnél, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak sincs ebből a modellből.

Ahogy a dedikált antikvárius köteteknek megvan a piaci értéke, úgy lehet, hogy ez a szubkultúra is „beárazta” a csészéket, azaz van egy gyűjtői piac?
A kávéházi csészéknek komoly gyűjtői vannak Magyarországon is, így manapság már az ócskapiaci árusok is tudják, hogy ezek komoly értékeket képviselnek. Például egy Kozma Lajos tervezte csészéért egy kedves őrült talán 100.000 Ft-ot is megadna…

Most, hogy itt, a Műcsarnok-béli kiállításon egy-egy csésze és készlet önálló tárlót kap, nem sajnálod, hogy a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban meglehetősen sűrűn állnak egymás mellett az értékes csészék…
Ha önállóan mutatnánk be a csészéinket, az túl sok helyet venne el a múzeum alapterületéből. Az állandó kiállításnak részei ezek a tárgyak, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak egy-egy dologra koncentráljunk. Így is kiharcoltam a legnagyobb termet a kávéháznak, ebben a térben van egy jókora vitrin, ahol kaptak egy külön polcot. Egyébként a csészéket nehéz látványos módon megmutatni, mert kicsik. Miközben meg kell óvnod őket, közel is kell engedned a látogatót, hogy alaposan meg tudja szemlélni, és megismerje páratlan formagazdaságukat.

A "papírpoharas take-away" kávékultúra mennyire vágta haza a klasszikus kávéházi érzést? Vannak-e ennek ellenhatásai? Milyen a körúti kávékultúra?
A körút olyan amilyen… Már nem a körút a kávézás igazi terepe. Az amerikai gyorskávézók ötven másodperc alatt kezedbe nyomják a vacak terméküket, és arra ösztönöznek, hogy ne is ülj le, hanem menj ki vele, add át a helyed a következő vásárlónak. Ezt nem is nevezzük vendéglátásnak, de a másik oldalon ugyanakkor van egy megújuló konyhakultúránk… Nagyon tetszik az ún. lassú evés mozgalom is, azaz add meg a módját az étkezésnek. Ennek megvannak a párhuzamai a kávézásban is. Vannak eltartott kisujjú sznob bohóckodások, persze, de vannak olyanok a kávéélvezők körében, akiknek fontos a dűlőszelekció, tudják, hogy honnan érkezett a kávé, és mostanában már nemcsak a darálás, de a pörkölés technológiája is egyre fontosabb lett. Arra is gondolnunk kell, hogy a kávé a popularizálódás irányába ment, egyre többen hozzáférnek, és már olyan országok léptek be a kávéfogyasztók körébe, amelyek eddig csak teát ittak. Onnantól viszont, hogy India és Kína is sok kávét fogyaszt, de a világ nem tud annyit termelni, mint amekkora mennyiségre igény lenne, fölmegy majd a kávé ára, és félő, hogy romlik majd a minősége is….

Milyen volt a pártállami idők kávékultúrája? Valóban olyan borzalmas, mint ahogy az folklorizálódott a szépirodalomban és a humoreszkekben is…?
Ez a kiállítás az otthoni kávézási kultúráról szól, és ha lenne benne számottevő magyar anyag, az is kiderülne, hogy még a szocialista keretek között is volt színvonalas kerámiaiparunk, így otthon nívós módon tudtuk felszolgálni a kávét. Kiváló tervezők dolgoztak, gyárakban és jó háziipari szövetkezetekben készültek a tárgyak. A hatvanas évek porcelángyáraiban készültek elegáns csészék, amelyekre értelemszerűen hatott az adott kor, hiszen a Varia szekrénysorokhoz modern csészék illettek. A tipikus magyar vendéglátás átlagos színvonala úgy volt ciki, ahogy volt, ezen nincs mit szépíteni. Az eszpresszók közül néhány át tudta menteni a negyvenes évek presszóinak világát, az egykori polgárságot nem lehetett az egyik pillanatról a másikra leradírozni Budapest térképéről, és voltak, akik a vendéglátásban is igyekeztek kiszolgálni a még élő polgári igényeket. Jött aztán a durit pohár és a presszók lassú elkocsmásodása, ami hosszú folyamat volt, és a nyolcvanas évek közepére be is fejeződött A kávé maga rossz volt, ún. kemény blokkot kellett adni a kávéfőzőnőnek, azaz a blokk alá csúsztattál egy kétforintost, akkor nem főzött a kávédba zaccot.

Vezető kép: Horvát Péter Gyula