Pesti Srácok

Folytatódik a Színházi Szemle a Városmajorban

A Csíki Játékszín zenés előadásával startolt a versenyprogram a Városmajori Szabadtéri Színpadon Június 22. és július 8. között zajlik a Városmajori Szabadtéri Színpad népszerű Színházi Szemle sorozata, amely a nem budapesti színházak legjobb szórakoztató előadásait mutatja be. A 6 vidéki városból érkező 6 előadást idén is szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a közönség pedig a színház honlapján szavazhat a legjobb előadásra.

MTI

A csíkszeredai társulat telt ház előtt mutatta be június 22-én a Tisztelt Ház című vígjátékot Lendvai Zoltán rendezésében, amely nagy tetszést aratott a budapesti közönség körében is. A Szemle-program június 24-én, szombaton a Szabadkai Népszínház Amadeus című színművével folytatódott, amely a két zseni, Mozart és Salieri egymással való küzdelmét mutatja be Béres Attila rendezésében, Pálfi Ervin és Balázs Áron főszereplésével. Június 29-én Feydeau népszerű bohózata, A hülyéje került színre a miskolci társulat előadásában, majd július 1-jén érkezik A falu rossza Szombathelyről. A „népszínmű három zenés részben” a Mohácsi-testvérek átiratában, Mohácsi János rendezésében a Pécsi Országos Színházi Találkozón is bemutatkozott, ahol Sodró Eliza a legjobb 30 év alatti női színész díját érdemelte ki alakításáért. Július 4-én a Mágnás Miska operettet a kecskeméti Katona József Színház társulata játssza Rusznyák Gábor rendezésében, majd a nyíregyházi színház Képzelt riportja zárja a Szemlét július 8-án, Tasnádi Csaba rendezése.

PestiSracok facebook image

Az előadásokat négy fős szakmai zsűri kíséri figyelemmel: Ullmann Mónika színművész, Kozma András dramaturg, a Nemzeti Színház tagja, Oberfrank Pál színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, valamint Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatója, akik több kategóriában díjazzák a látottakat. A díjátadóra immár hagyományosan szeptember elején kerül majd sor. A Szemle ideje alatt a közönség is szavazhat az általa legjobbnak tartott előadásra a www.szabadter.hu oldalon.

Kiemelt képen: Csíkszeredai Színház előadása, fotó: Sándor Levente

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.