Pesti Srácok

Könyv készült Requiem című Karthago dal ihletőjéről

"Volt egy fiú és volt egy lány, A fiú elindult az álmok útján..." - így kezdődik a Karthago klasszikus slágere, a Requiem, amelyben szól a híres "elefánt-dübörgés". De ki is volt a tragikus sorsú fiú? Most fény derül rá, ugyanis könyv született a Karthago együttes legismertebb dalából. A Requiem - Volt egy fiú... de ki volt ő? című, szociografikus kötet szerzője, Hatala Csenge 36 évvel a történtek után járt utána annak, hogy milyen körülmények között halt meg a fiatal rajongó, és miért hallgatták el az esetet a szocializmus idején.

MTI

Mint a szerző a kötet csütörtöki budapesti sajtóbemutatóján elmondta, a nyomozati és kórházi anyagok már nincsenek meg, de felkutatott néhány dokumentumot, beszélt a fiú, Dezső nővérével, az eset szemtanúival, valamint a Karthago zenekar tagjaival arról, mi történt 1981. február 13-án a székesfehérvári Köfém Sportcsarnokban. Az eset ma sem egyértelmű, de ennyi idő távlatából is sikerült korábban ismeretlen információkhoz jutni - hangsúlyozta Hatala Csenge. Hozzátette: a könyv legfontosabb célja, hogy bemutasson egy letűnt kort, annak nehézségeit, a csöves srácok világát a szerencsétlenül járt 16 éves fiú élettörténetén keresztül.

PestiSracok facebook image

Kiss Zoltán Zéró basszusgitáros, Takáts Tamás énekes, Gidófalvy Attila billentyűs és Kocsándi Miklós dobos személyesen, a külföldön tartózkodó, a Requiem című számot jegyző Szigeti Ferenc gitáros pedig videoüzenetben idézte fel az akkor történteket, valamint a szerencsétlenül járt fiúnak emléket állító, máig legnépszerűbb Karthago-dal megszületésének körülményeit. "A székesfehérvári bulira sokkal több embert engedtek be, mint amennyien ott biztonságosan elfértek volna. Valószínű, hogy a fiút nekinyomták a falnak, a koncert végén behozták az öltözőbe, de már nagyon rossz állapotban volt, nem kapott levegőt. Még a sportcsarnokban voltunk, amikor megtudtuk, hogy a mentőautóban meghalt" - idézte fel Gidófalvy Attila.

A halál hivatalos oka szívleállás volt, de ma sem tudni pontosan, milyen szerepet játszott halálában a kábítószer és az alkohol. Mint Kiss Zoltán Zéró kiemelte, a 38 éve változatlan felállásban működő Karthago számára a rockos számoktól merőben elütő lírai dal hozta meg a legnagyobb sikert, hiszen a Requiemmel megnyert egy ausztriai zenei fesztivált, sikeres volt vele Németországban is, és manapság is elképzelhetetlen koncertjük e dal nélkül. Kocsándi Miklós megjegyezte, hogy a Requiemet először a Budai Ifjúsági Parkban adták elő.

"A Requiem sikerre volt ítélve, és bár a számot nem tiltották be, a pártbizottság utasítására a hanglemezgyár nem reklámozta a kislemezt, amelynek csupán a B oldalára kerülhetett, egy fehér egyentasakba csomagolva. A kábítószer használatával összefüggésbe hozható haláleset összeegyeztethetetlen volt a szocialista kultúrával" - fogalmazott Szigeti Ferenc.

A szerző, Hatala Csenge 27 éves, a közelmúltban diplomázott a Budapesti Metropolitan Egyetem mesterszakos hallgatójaként. Két évvel ezelőtt jelent meg első kötete, a Hírzárlat, amelyben az 1973-as balassagyarmati túszdráma egykori szereplőinek többsége megszólal.

fotó:rockbook.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.