Pesti Srácok

Mikrokozmosz - Ismerd meg Mokry Mészáros Dezső munkásságát! (VIDEÓ)

null

Misztikus, mesebeli és színes univerzumba repülhet az, aki betér a belvárosi Virág Judit Galériába, ahol az 1900-as évek kezdetén alkotó Mokry Mészáros Dezső műveiből nyílt átfogó életmű kiállítás.

061.hu

Az autodidakta festőművész a Magyaróvári Gazdasági Akadémián végzett tanulmányai alatt ismerkedett meg a mikroszkopikus világgal, első rajzai ennek hatása alatt születtek. 1908-ban Nápolyba, majd Capri szigetére utazott, ahol megismerkedett a tőle képet is vásárló Maxim Gorkijjal. 1909-ben hazatért, a következő évben kiállított a Művészházban. 1911-ben barátai, elsősorban Gulácsy Lajos biztatására egy évre Párizsba költözött. 1913-ban hosszú körutazásra indult Tunisz, Egyiptom, Ceylon és India érintésével. Hazatérése után, 1916-ban abbahagyta a festést, s csak 1924-ben kezdte újra. Műveit általában a Spirituális Művészek Szövetségével állította ki. Festményeinek, kerámiáinak többsége a mikrokozmoszból, az archaikus, prehisztorikus múltból és a paraszti kultúra világából meríti motívumait.

PestiSracok facebook image

A 061.hu Kelen Anna művészettörténésszel fedezte fel Mokry munkásságát, miközben érdekes történeteket is hallottunk a művész utazásairól.


A kiállítás június 24-ig tekinthető meg a belvárosi Virág Judit Galéria és Aukciósházban.

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.