Pesti Srácok

Nem csak egy napig tart a Tiszavirág Fesztivál

Négy színpadon zenés produkciók, valamint filmvetítések, kézműves vásár, hajó- és kerékpártúra kínálnak szórakozási lehetőséget június 13-tól 17-ig a Szolnoki Tiszavirág Fesztiválra látogatóknak. A rendezvény ebben az évben Zenekanapéval és a nyári színházzal bővül.

MTI

A fesztivál egyik újdonsága idén a nyári színház. A szolnoki Damjanich János Múzeum belső udvarán két ingyenes kamaraszínházi előadást láthatnak az érdeklődők a fesztivál utolsó két napján. Pénteken a M/Ámor, vagy amit akartok zenés "vígnépszínműveletet", szombaton a Nőkből is megárt... című, szintén könnyedebb darabot mutatják be a közönségnek.

PestiSracok facebook image

A fesztivál szervezői kiemelten fontosnak tartják az összetartozás érzésének erősítését, a tehetségek felkutatását, közönség számára bemutatását. Ennek új helyszíne a Zenekanapé, ahol akusztikus megszólalásban előadók és zenekarok jelentkezését várják. Pénteken és szombaton délután három órára a szolnoki zenészeké a Tisza-parti sétányon található ideiglenes színpad. A rendezvény területén négy színpadon 52 koncert, valamint több utcai zenei produkció is lesz. A különleges színpadképű helyszínek fellépőit nem elsősorban a mainstream vonalból válogatják, a cél inkább a hazai tehetségek bemutatása.

A világ számos részéről érkeznek olyan külföldi zenekarok, akik először lépnek fel Magyarországon. Elfogadta a szervezők felkérését az akusztikus country-bluest játszó texasi Scott H. Biram, fellép majd Sophie Maurin francia zongorista, dalszerző, énekes. Szintén Franciaországból érkezik az Omar et Mon Accordéon zenekar és a Faut qu'a guinche elnevezésű együttes. A Dániában alakult négy tagú Brothers Moving zenéje a bluesból, soulból, rockból, folkból és funkból táplálkozik. A hagyományos olasz népzene és a városi folk mellett ír, latin-amerikai, balkáni, sőt olykor reggae-s elemekkel gazdagított utcazenét játszó La Tresca visszatérő vendég Magyarországon.

A hazai fellépők között ott lesz többek között Járai Márk, Tompos Kátya és Gyémánt Bálint, Kamilka és a Pesti Sikk. Nem hiányzik majd a fesztiválról Hangácsi Márton, Fekete Jenő, Muriel, Czutor Zoltán és Gubás Gabi sem. A fellépők teljes listája a www.tiszaviragfesztival.hu oldalon érhető el. A Tisza és a gyaloghíd melletti területen kap helyet a 15-ször 5 méteres óriás mozivászon, ahol a fesztivál minden napján könnyed szórakozást kínáló klasszikus filmeket vetítenek. A közönség a gátoldalon kiépített lépcsőzetes nézőtéren szórakozhat.

A Tisza Szálló elől induló sétahajóról megcsodálható lesz a tiszavirágzás. A Tourinform Iroda által szervezett 30 kilométeres Tiszavirág Kerékpártúra során a belváros és a Tisza-gát egyes szakait lehet bejárni. A rendezvény minden napján kézműves vásár lesz a Sóház utcában, gasztronómiai különlegességek kóstolására nyílik lehetőség, bor- és sörházak várják a vendégeket.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.