Pesti Srácok

Nobel-díj - Bob Dylan elküldte beszédét, megkaphatja a pénzjutalmat

Bob Dylan szinte az utolsó pillanatban eljuttatta a Svéd Akadémiához a Nobel-díj teljes átadásának feltételeként elvárt előadását, és így átveheti a díjjal járó 8 millió svéd korona (253 millió forint) pénzjutalmat.

MTI

A csaknem félórás beszédet és annak LEIRATÁT mindössze öt nappal a határidő lejárta előtt, hétfőn tették fel a díjat odaítélő Svéd Akadémia honlapjára. Az akadémia vezetője, Sara Danius szerint az előadás "rendkívüli, és mint az várható volt, ékesszóló". "Amikor megkaptam az irodalmi Nobel-díjat, azon tűnődtem, mi is lehet pontosan a kapcsolat dalaim és az irodalom között. Elgondolkodtam rajta, kerestem az összefüggést. Itt most megpróbálom kifejteni, mire is jutottam" - indítja előadását a 75 éves énekes-dalszerző, aki később inspirálói között nevezi meg Cervantest, Melville-t és Shakespeare-t.

Bob Dylan botrányosan sokáig nem reagált arra, hogy 2016. október 13-án neki, a díj történetében első ízben egy zenésznek ítélték oda az irodalmi Nobelt, és nem vett részt a december 10-i díjátadó gálán sem. A Nobel-díj szabályzata szerint a december 10-i gálától számítva hat hónapja volt arra, hogy valamilyen formában megtartsa témába vágó előadását a díjjal járó pénzjutalom átadásának feltételeként. Dylan több hónapos késéssel, április 1-jén, egy svédországi turnéja alkalmával, szűk körben vette át a mások által oly hőn vágyott elismerést. A zsűri indoklása szerint Bob Dylan új költői kifejezésekkel gazdagította az amerikai dalkincset.

PestiSracok facebook image

Kép: Sony

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.