Pesti Srácok

Az Omega lesz az idei Partiumi Magyar Napok egyik kiemelt fellépője

Az Omega együttes lesz a szatmárnémeti Partiumi Magyar Napok egyik kiemelt fellépője.

MTI

A tizenhat éves hagyománnyal rendelkező Partiumi Magyar Napok idén augusztus 20. és 27. között zajlik. A fesztivál záró estjén az Omega lép fel, amelynek frontembere, Kóbor János is jelen volt a rendezvény sajtótájékoztatóján. Elmondta: sokat jelent számukra, hogy tizenegy év után ismét Szatmárnémetiben léphetnek színpadra. Hozzátette, hogy két órás koncertjükön mintegy 30 számot adnak elő. Stier Péter, a Partiumi Magyar Napok főszervezője közölte, hogy az elmúlt tizenhat évben 121 nagyzenekar lépett fel a fesztiválon. Az idei nyolcnapos programsorozaton mintegy 100 szervező és önkéntes dolgozik, a rendezvény négy helyszínen zajlik, 22 koncert és színházi előadás lesz. A szervezők mintegy 70 ezer látogatóra számítanak.

Szőcs Péter, az Identitás Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője elmondta, hogy a fesztiválon a kulturális programok is kiemelt fontossággal bírtak, az elmúlt 16 évben 113 színházi előadással, kulturális témájú előadással és kiállítással gazdagodott a szatmári közönség. Az idei programsorozatban hangsúlyos szerepet kap a Szent László-év. Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere szerint a fesztivál a multikulturalitás jegyében zajlik, így a város valamennyi lakosának szól, a magyarok mellett a német kisebbségnek és a románoknak egyaránt.

PestiSracok facebook image

Kép: Fortepan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.