Pesti Srácok

Apasági per elé néz a 73 éves Julio Iglesias

Egy 41 éves valenciai férfi állítólag DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy a világhírű popsztár fia.

MTI

A hasonló ügyekre specializálódott sevillai Osuna ügyvédi iroda állt elő a bejelentéssel a spanyol sajtóban. Fernando Osuna a La Vanguardia című napilapnak elmondta: magánnyomozó közreműködésével szereztek DNS-mintát a Egyesült Államokban élő spanyol énekestől, a vizsgálatot pedig egy Miamiban lévő laboratóriumban végeztették el. Az eredmény alapján hamarosan apasági keresetet terveznek indítani - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

A történet nem ismeretlen a spanyol közvélemény előtt. A kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos nyilatkozott arról, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja. Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született. A La Vanguardia felidézte: az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel. A DNS-teszt azonban most új fordulatot jelenthet az ügyben.

Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte. Két házasságából nyolc törvényes gyereke van. 1975-ben - Javier fogantatása idején - Isabel Preysler volt a felesége, aki jelenleg Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író barátnője.

Fotó:Pressalert

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.