Pesti Srácok

Hatályon kívül helyezték a Golgota-per ítéletét

Hatályon kívül helyezte a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét a Kúria, amely döntésében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte.

MTI

A kulturális javak védetté nyilvánítása iránti eljárásban hivatkozott visszaviteli kötelezettség intézményét a közjog szabályozza, így az nem azonos a letéti szerződéshez kapcsolódó visszaadási kötelezettséggel - hangsúlyozta közleményében a Kúria. A kommüniké felidézi: Munkácsy Mihály Golgota című festményét a külföldi tulajdonosok 1991 novemberében szállíttatták Magyarországra az Egyesült Államokból; a mű letéti szerződés alapján a restaurálását követően a debreceni Déri Múzeumba került. A festményt 2003-ban vásárolta meg a felperes Pákh Imre, aki az Amerikai Egyesült Államok állampolgára.

PestiSracok facebook image

A felperes és a magyar állam képviselői között a festmény megvásárlásáról tárgyalások folytak, melyek nem vezettek eredményre. Az elsőfokú kulturális örökségvédelmi hatóság 2015. június 8-án hivatalból védetté nyilvánítási eljárást indított, miután Pákh Imre előző nap bejelentette, hogy a festményt elszállíttatja a múzeumból. Az elsőfokú hatóság határozatában a Golgotát védetté nyilvánította és rögzítette, hogy eladása esetén a magyar államot elővásárlási jog illeti meg, valamint hogy az alkotás csak a hatóság engedélyével vihető ki az ország területéről. Az indokolásban a hatóság kiemelte, hogy visszaviteli kötelezettség a mű tekintetében nem állapítható meg.

A Pákh Imre fellebbezése alapján eljárt hatóság másodfokú határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta, kifejtve: az alkotás a magyar kultúrtörténet pótolhatatlan és meghatározó műve, melyre vonatkozóan visszaviteli kötelezettség - mint a védetté nyilvánítást kizáró ok - nem áll fenn. A felperes keresete folytán eljárt elsőfokú bíróság jogerős ítéletében a keresetet elutasította. Hangsúlyozta, az eljárás során a felperes a visszaviteli kötelezettségre irányadó, értékelhető tartalmú iratot nem csatolt, a letéti szerződések ezt igazoló adatot nem tartalmaznak; Pákh Imre tulajdonjogának korlátozása a közérdek védelméhez képest nem aránytalan.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. A Kúria végzésével az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és határozat hozatalára utasította. Az indokolásban a Kúria rámutatott: a Golgota az elsőfokú ítéletben írtakkal szemben nem állt általános védelem alatt. Az egyedi védetté nyilvánításnak akadálya a visszaviteli kötelezettség fennállása, mely fogalmat az irányadó jogszabály nem definiálja. A Kúria álláspontja szerint a visszaviteli kötelezettség az adott kulturális értéket fogadó államot - jelen esetében Magyarországot - elsősorban arra kötelezi, hogy a kulturális értéket teher nélkül kiengedje az országból.

A jogviszony elbírálására a kulturális örökségvédelmi jogszabályok rendelkezései vonatkoznak. A letéti szerződéshez kapcsolódóan a Ptk.-ban meghatározott visszaadási kötelezettség nem azonos a visszaviteli kötelezettséggel, a két jogintézmény teljesen eltérő alapokon áll - szögezi le a Kúria határozata. Az elsőfokú bíróság nem foglalt állást abban, hogy a visszaviteli kötelezettség tekintetében melyik időpontban hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok alkalmazandók. A Kúria szerint azonban ebben a körben elsődlegesen a festmény Magyarországra hozatalának időpontjában hatályos jogszabályokat kell vizsgálni.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében nem döntött a keresetben megjelölt több jogszabálysértésről, így a keresetet nem merítette ki. Az új eljárásra ezért a felülvizsgálati bíróság előírta, hogy egyrészt az elsőfokú bíróság köteles a keresetet teljes körűen kimeríteni. Másfelől a visszaviteli kötelezettség fennállása tekintetében a bíróság elsődlegesen köteles az 1991 novemberében hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok alapján állást foglalni a visszaviteli kötelezettségnek a kép behozatalakori időpontjában való meglétéről.

Amennyiben ekkor a visszaviteli kötelezettség fennállt, úgy szükségtelen a későbbi időpontokra vonatkozó vizsgálat. Ellenkező esetben a Golgota felperes általi megszerzésekor, valamint szükség esetén a hatósági eljárás időpontjában hatályos kulturális örökségvédelmi jogszabályok értékelését is el kell végeznie a bíróságnak - áll a Kúria határozatában.

Fotó: Déri Múzeum

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.