Pesti Srácok

Jövő őszre készülhet el a Zeneakadémia orgonája

Jövő őszre készülhet el a Zeneakadémia nagytermének orgonája, az ünnepi avató koncertet 2018. október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján tartják - adta hírül szombati számában a Magyar Nemzet.

MTI

A lap a Zeneakadémia orgona tanszakát vezető Fassang Lászlónak az intézmény honlapján megjelent írására hivatkozva azt írja, az orgona a karlsruhei Voit & Söhne cég műhelyében készült 1907-ben, együtt épült a Zeneakadémia Liszt Ferenc téri épületével. 1907 és 1925 között neves magyar és külföldi orgonisták koncerteztek rajta, de 1925 és 1967 között a sorozatos átépítések következtében a működése egyre megbízhatatlanabbá vált.

PestiSracok facebook image

Emiatt 1967-ben a Zeneakadémia új hangszer beszerzése mellett döntött. A lebontott orgona az állami orgonagyár udvarára került. Végül két vidéki orgonába építették be a megmaradt részeket. Külföldi és hazai tanulmányutak, több száz órás kutatómunka és állapotfelmérés után az orgona tanszak oktatói dolgozták ki a koncepciót az orgona rekonstrukciójára, 2014-ben kormányzati támogatást is kapott a projekt.

A Zeneakadémia Szathmáry Zsigmondot kérte fel, hogy kifejezetten erre a hangszerre írjon nagyzenekari orgonaversenyt, ennek az ősbemutatóját az avató koncerten tartják - írta a Magyar Nemzet.

Fotó: Panoramio

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.