Pesti Srácok

"Sírnak már az orosz kutyák" – A Pajtás daloljunk Y - Magyar punk 1983-1987 című gyűjteményes albumról

Szintet ugrott a Pajtás daloljunk Y album, a Trottel Records a magyar punk történetét vinylen feldolgozó sorozatának második, részint már poszt-punk kísérleteket is tartalmazó kiadványa. Míg az első album piros színű korongon jelent meg, addig az Y jelzésű anyag sárga színű, ami persze csak egy gesztus a gyűjtők felé, hiszen magyar színes vinylt korábban csak a Bojtorján (!) és a Modell Trió (!) jelentetett meg.

PZL- 061.hu

A punk arculati színei között a Never Mind The Bollocks óta persze ott van a rózsaszín is, talán nem véletlen, hogy a lemez tasakja alapvetően pink színű, de ennél is fontosabb a borítón látható széteső ötágú csillag, amit a nyolcvanas években rajzolt az ellenzéki képzőművész aktivistákat tömörítő Inconnu-csoport. A válogatáson ezúttal olyan „sztárbandák” is helyet kaptak, mint a Kretens és a Qss – utóbbitól végre hivatalos kiadványon halljuk a korszak egyik legnagyobb punk-himnusza, a Kézigránát demóját. A pár hónapja megjelent első kompilációs kiadvány mérföldkő volt a hazai punk történetében, hiszen ilyen minőségben, ilyen arculati elemekkel még senki nem próbálta felrakni a nagy magyar punk svindlit.

PestiSracok facebook image

Az Y talán az első összeállításnál is izgalmasabb, ugyanis nemcsak rocktörténeti kuriózumokat tartalmaz, de megmutatja a műfaj fejlődési ívét, azt, hogy a punk nemcsak reszelés valami bolgár gitáron, hanem a punk jellegadó motívumain túlmutató, azokat tágító izgalmas zenei és társadalmi kísérlet. Az alapriffeken túl hallhatunk kimondottan atmoszférikus, a punk valódi erejét felmutató kompozíciókat.

Kretens (fotó: Urbán Tamás/ Fortepan)

A válogatás húzóereje nyilvánvalóan a Kretens Meggyfa utcai 1983-as koncertjének három felvétele (Annyira fáj, Bürokrácia, Kinek kell ez?), a punk pszichedelikus dimenzióit is megmutató Die Trottel első demójáról felkerült Emigránsok és Hősi halott című remeklései és a Qss demófelvételei (Utolsó felszólítás, Propaganda, Kézigránát).

És aki azt hitte, hogy a pártállami diktatúrában a CPg ment a legmesszebbre az Áll egy ifjú élmunkás a réten című dalával, annak szíves figyelmébe ajánljuk a Pink Panthers Elvégeztem a küldetésem című számát: Elvégeztem a küldetésem,/ bombám robbant a keleti részen,/ sírnak már az orosz kutyák,/ tudják már, hogy hol a határ. A gyűjtemény egyik különlegessége a Kaiser Und König A kurva anyját minden híres embernek című poszt-punk kísérlete. A legerőteljesebben megszólaló zenekar a lemezen utolsóként szereplő Qss, akik mind zeneileg, mind a szövegeik radikalizmusát illetően is messze túlteljesítették a kötelezőt. Persze, minden zenekari megszólalás nagyon izgalmas, olyan punkhősöket hallhatunk még, mint a Herpesz, a Temetkezési Vállalat, a Rizikó Fucktor, akikről a rocktörténeti munkák se nagyon emlékeznek meg. És persze itt az ideje, hogy újragondoljuk, hol a helye a magyar punknak a rock and roll és a rendszerváltozás történetében.

Pajtás daloljunk Y
Magyar punk 1983-1987
Trottel Records
41 perc 16 szám

Vezető kép: Trottel (Fotó: Urbán Tamás / Fortepan)

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.