Pesti Srácok

Százhetvenezer embert várnak a Balaton Soundra

Mintegy 170 ezer látogatót várnak a vasárnap záruló Balaton Soundra Zamárdiba. Az elektronikus zenei fesztivál öt napja alatt csaknem húsz helyszínen több mint háromszáz fellépő - köztük mintegy száz nemzetközi sztár - ad koncertet. A világ legjobb húsz dj-je közül hetet sikerült elhozni - tájékoztott Fülöp Zoltán, a rendezvény fesztiváligazgatója a tegnapi nyitás előtti sajtóbejáráson.

MTI

Lobenwein Norbert főszervező hangsúlyozta, hogy azokban a műfajokban, ahol a Balaton Sound etalonnak számít, a legnagyobb fellépőket hozzák el Magyarországra. Kygo most először lép fel hazánkban, pótolja tavaly elmaradt koncertjét Robin Schulz, de Tiesto, Hardwell vagy Armin van Buuren neve is ismerősen cseng a műfajt kedvelők számára.

PestiSracok facebook image

Az idei Balaton Soundon kiemelten ügyelnek a szervezők a biztonságra. Fülöp Zoltán elmondta: csaknem ezer fős biztonsági személyzet dolgozik a fesztivál öt napja alatt, a környező utcákban a behajtást és a parkolást is megtiltották. A fesztivál területét a biztonsági szolgálat lezárta, a beléptetésnél pedig a karszalaghoz arcképes igazolványt rendelnek, az adatbázis össze van kötve a rendvédelmi szervek adatbázisával, így ki tudják szűrni a körözött személyeket.

A szórakozók biztonságát szolgálja egy egészségügyi bázis is, ahol százötven fős személyzet dolgozik több esetkocsival. Együttműködnek a siófoki kórházzal is, ahol külön részleggel készülnek az ilyenkor előforduló fesztiválbalesetek ellátására - mondta a fesztiváligazgató. A zamárdi szabadstrand 25 hektáros területén csaknem 3 ezer négyzetméternyi színpadfelület épült fel, amelyek közül a legnagyobb a 140 tonnás, 20 méter magas, 1200 négyzetméteres nagyszínpad.

A mintegy 6 ezer négyzetméteres Party Arénában tizenkétezer ember is bulizhat egyszerre. Megújult külsővel várja a szórakozókat a Jäger Aréna is, ahol a legtöbb magyar fellépő lesz hallható, például a Halott Pénz és a Wellhello is itt lép fel. Újdonság idén az Elrow partisorozata, amely Ibiza, Madrid, London, Amszterdam és a Tomorrowland fesztivál után a Balaton Soundon a vízen kialakított stégen és vízparton is a hippikorszak dekorációjával, gólyalábasokkal, artistákkal várja a közönséget.

Fotó: en.festival.travel

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.