Pesti Srácok

Már 15 éves a Kistehén

Idén 15 éves a KiSTeHéN zenekar. Az évfordulót az együttes hatalmas, két és fél órás, jubileumi koncerttel ünnepli a nyár utolsó estéjén. A Budapest Parkban csaknem mindenki színpadra áll, aki valaha megfordult az alternatív rock zenekarban A jelenlegi tagok - Kollár-Klemencz László, Vajdovich Árpád, Jancsovics Máté, Weil András - mellett Farkas Róbert a Budapest Bárból, Bacsa Gyuszi és Varga Laca a Hiperkarmából, illetve Dorogi Péter, Nádasdi Janó és Gálos Ádám az Intim Torna Illegálból is fellépnek a nagy jubileumi koncerten.

061.hu

Kollár-Klemencz László együttese nagy utat járt be azóta, hogy a 2002-es Sziget Fesztivál reklámmal útnak indult. A máig emlékezetes reklámban a későbbi Kistehén zenekar az "Ééén vagyok a kis tehééén, ülök a fa tetejééén" kezdetű dal előadójaként debütált. Az Én, a kistehén c. dalt Kollár-Klemencz László írta és énekelte, a figurát Igor Lazin rajzolta. A hatalmas sikert követően Kollár-Klemenczet egy egész estés album készítésére kérték fel, így született meg az első lemezük, Zene a nyulaknak (2002) címmel.

PestiSracok facebook image

A zenekar kezdetben a lemez címével megegyező néven koncertezett, később Kistehén Tánczenekarra, végül Kistehén-re változtatták a nevüket. A zenekar felállása, több tagcsere után, 2005-re véglegesedett, a Szájbergyerek frenetikus sikerét követő rengeteg fellépés pedig valódi koncertzenekarrá érlelte. A kétévenként megjelenő lemezeiken rendre szerepelt egy-két olyan országos sikerű sláger, mint a komikus-ironikus Jó csávó a Markó, a mulatozós Szerelmes vagyok minden nőbe és a Virágok a réten, vagy a pszichedelikus Elviszi a szél című dalok. A zenekar Csintalan c. albuma 2007-ben arany, majd platina lemez lett.

A zenekar összetételében a legnagyobb változás 2010-ben történt: négy tag kiválását követően az alapító frontember, Kollár-Klemencz László szinte teljesen újjászervezte a formációt. A szerteágazó stílus, a többszöri névváltozás és tagcserék ellenére a Kistehén ma is az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki ismeri őket.

A 2012-es Elviszlek magammal című lemezen – a megszokott szellemes, hétköznapi témák mellett – a közéletre reflektáló szövegek is szerepelnek. Ilyen például az Ezt is elviszem magammal című dal, Erdős Virág versének megzenésített változata. A szám sikerét követően 2014-ben Kollár-Klemencz László és Erdős Virág közösen adták ki a Legesleges c. lemezt, melyen tíz megzenésített vers található. A Kistehén utolsó lemeze 2014 végén, Szomjas Nők címmel jelent meg, sokan ezt tartják a legegységesebb és legszerethetőbb munkájuknak.

2016 tavaszától egy olyan „Best of Kistehén” műsorral koncerteznek, melyben a dalok 80%-át a rajongóik szavazták meg a zenekar közösségi oldalán. A Kistehén új lemeze 2017 őszén várható, de ezt megelőzően, még a nyár közepén egy 15 dalos "Best of" lemez kiadását is tervezik. „Olyan, hogy Kistehén zenekar soha nem volt – mondja Kollár-Klemencz László. – Amit lehet látni, az egy másik zenekar, amely egy Kistehén nevű zenekar leple alatt állandóan változva kalandozik 15 éve. Furcsa belekerülni egy olyan helyzetbe, ahol már olyan nagy a zenekar múltja, hogy nem tudjuk egyetlen koncerten az egész repertoárt eljátszani. Ezalatt a 15 év alatt minden lemezünk egy másik zenekar lemeze lehetett volna. Olyan közönséget könnyű találni, és összeverbuválni, akik beleszeretnek együtt egy lemezbe. De olyan ember, aki minden Kistehén lemezt szeret, szerintem csak egy van. Én.”

fotó: Kistehén official

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.