Pesti Srácok

A hazai jazzélet színe-java fellép Balázs Elemér születésnapi nagykoncertjén

Pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait idézi fel 50. születésnapja alkalmából Balázs Elemér dzsesszdobos, aki zenésztársaival, többek között Dés Lászlóval, Szakcsi Lakatos Bélával, Szulák Andreával, Malek Andreával, Oláh Kálmánnal és Babos Gyulával lép színpadra szeptember 23-án Budapesten, a MOM Kulturális Központban.

061.hu

Balázs Elemér dobosként, zeneszerzőként és zenekarvezetőként is meghatározó alakja a magyar jazzéletnek. Eddig közel 100 lemezen hallható legendásan virtuóz és zeneileg érzékeny dobjátéka, olyan nemzetközi hírességek elismert partnereként koncertezett, mint Pat Metheny, Steve Houben, Lee Konitz, Charlie Mariano, Joshua Redman, vagy Tim Ries. A magyar jazz szinte minden kiválóságával muzsikált már, olyan legendás formációk tagja, mint a Trió Midnight vagy az egykori Creative Art Trió. Számos díj mellett legutóbb 2017-ben Szabó Gábor díjjal ismerték el életművét. Saját zenekara, a Balázs Elemér Group az ország egyik legsikeresebb jazz-formációja.

PestiSracok facebook image

Balázs Elemér az M1 csatorna hétfői műsorában elmondta, rengeteg helyre eljutott, nagyon sok fantasztikus művésszel játszott együtt, és megvalósította számtalan gyermekkori álmát, köztük a legnagyobbat, hogy játszott a New York-i Blue Note Jazz Clubban.

A zenész szeptember 23-án 50. születésnapját és 30 éves zenei pályafutását ünnepli a MOMKultban, a dupla jubileum alkalmából a hazai jazz-élet meghatározó szereplőivel idézi fel pályafutása legemlékezetesebb pillanatait. A Balázs Elemér 50 - Visszatekintés a múltba, részletek a jelenből című nagykoncertjén közreműködik Szulák Andrea, Malek Andrea, Szőke Nikoletta, Szakcsi Lakatos Béla, Berkes Balázs, Babos Gyula, Dés László, Oláh Kálmán Sextett, Ifj.Szakcsi lakatos Béla, Balázs József, Egri János, Szakcsi Lakatos Róbert, Mizsei Zoltán, Takács Zsuzsanna, a Voces Énekegyüttes, East Gipsy Band, Balázs Elemér Group, Pintér Zoltán, Juhász Gábor, Barcza Horváth József, Gadó Gábor, Bacsó Kristóf, Zana Zoltán, Fekete-Kovács Kornél és Ifj.Balázs Elemér.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.