Pesti Srácok

George Clooney dokufilmet forgat Gerardi püspök meggyilkolásáról

A hollywoodi sztár producerként és narrátorként is közreműködik a filmben, amely Juan Gerardi Conedera guatemalai segédpüspök 1998-as meggyilkolásának körülményeit dolgozza fel.

MTI

A film egy politikai gyilkosságokat bemutató hatrészes sorozat egyik darabja lesz - közölte a Kathpress katolikus hírügynökség a Prensa libre guatemalai napilapra hivatkozva. Két évvel a guatemalai polgárháború (1960-1996) vége után, 1998 áprilisában a katolikus egyház átfogó, hivatalos vizsgálati jelentést készített a polgárháborúban elkövetett háborús bűncselekményekről. A háborúban mintegy 55 ezer ember vesztette életét, a jelentés szerint kilencven százalékuk a hadsereg áldozata volt.

PestiSracok facebook image

Két nappal később lelőtték a 75 éves Gerardi püspököt, a jelentés fő kezdeményezőjét. A Közép-amerikai Jogvédő Bizottság (Codehuca) guatemalai katonatiszteket vádolt a bűnténnyel. A gyilkosságot a mai napig nem sikerült teljesen felderíteni. A fő tetteseket 2001-ben elítélték, 13 katona ügye, akiket feltételezett társtettesekként tartanak számon, még mindig függőben van.

Gerardi püspök fáradhatatlanul ostorozta az emberi jogok ellen elkövetett bűnöket és a hadsereg kíméletlen fellépését a polgárháború 36 éve alatt. A polgárháborúnak - amelyben sok tízezer polgári áldozat között több mint húsz papot is megöltek - csak 1996-ban vetett véget az Alvaro Arzu elnök és a Guatemelai Nemzeti Forradalmi Unió között megkötött békeszerződés.

Fotó: barfi.ch

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.