Pesti Srácok

Hosszú idő után ismét színpadon Agatha Christie sztorija

Különleges környezetben mutatják be ősszel A vád tanúja című színdarabot Londonban. Az 1960-as évek óta ez lesz az első igazán nagyszabású új produkció a brit fővárosban, amely Agatha Christie egyik művéből készül.

MTI

A darabot Lucy Bailey rendezésében láthatja a közönség a régi városháza Temze-parti impozáns épületének üléstermében október 6-tól 2018. március 11-ig. A hivatalos bemutatót október 23-án tartják. A szereposztás egyelőre nem ismert. A tárgyalótermi környezethez a díszleteket William Dudley készíti.

PestiSracok facebook image

A vád tanúja volt Agatha Christie egyik személyes kedvence. Az eredetileg Traitor Hands címmel 1925-ben megjelent novella főszereplője Leonard Vole, akit azzal vádolnak, hogy megölt egy idős özvegyasszonyt a vagyonáért. A férfinak egyedül a felesége szolgáltathatna alibit, a nő azonban - mindenki megdöbbenésére - a házastársa ellen vall. A történetet 1957-ben Billy Wilder rendezésében, Marlene Dietrichhel az egyik főszerepben filmre vitték.

Agatha Christie dédunokája a színházi bemutatóval kapcsolatban úgy fogalmazott, igazán izgalmas figyelemmel kísérni a dédnagyanyja egyik legjobb művéből készülő innovatív darab előkészületeit. James Prichard hozzátette, a régi városháza lenyűgöző környezete hozzájárulhat a produkció sikeréhez, a rendező személye pedig garancia a nagy érdeklődésre. Lucy Bailey nevéhez emlékezetes produkciók fűződnek Londonban, 2006-ban a Shakespeare's Globe színházban állította színpadra a drámaíró Titus Andronicus című művét, a realisztikus ábrázolás azonban több nézőt is annyira megviselt, hogy rosszul lett, vagy elájult.

Az írónő műveinek töretlen a népszerűsége. A londoni West Enden például 1952 óta megszakítás nélkül játsszák Az egérfogót. A BBC brit közszolgálati médiatársaság pedig tavaly nyáron jelentette be, hogy a krimi királynőjeként emlegetett írónő újabb hét művét filmesíti meg, a napokban pedig azt, hogy ezek közül Az alibinek Bill Nighy és Catherine Keener lesz a főszereplője. A háromrészes feldolgozásban szerepel még Alice Eve, Matthew Goode és a Poldark című, Nagy-Britanniában rendkívüli népszerűségnek örvendő sorozatból ismert Eleanor Tomlinson is.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.