Pesti Srácok

Készül a Tokaji Borvidék szakácskönyve

Készül a Tokaji Borvidék szakácskönyve, a receptgyűjtemény összegyűjtését, rendszerezését és kiadását a Tokaj-Hegyalja Konyhája elnevezésű csoport vállalta fel. Munkájuk eredményét online főzőműsorban, valamint egy, a terveik szerint jövőre megjelenő kötetben teszik elérhetővé a nagyközönség számára - tájékoztattak a szervezők.

MTI

A recepttár összegyűjtésére a Dubóczki Dorina Marketing Kft. és a hegyalja.info szerkesztőségének csapata fogott össze - közölte Erdős József, a tokaji internetes portál főszerkesztője. Mint elmondta, a receptgyűjtéshez a levéltári és történeti kutatások mellett a lakosság segítségére is számítanak. Elsősorban olyan kincseket keresnek, mint például azok a régi füzetek, amelyekbe évtizedekkel ezelőtt jegyezték le az ételek összetevőit és elkészítésük módját a helyiek - mondta a főszerkesztő.

PestiSracok facebook image

Kiemelte: felhívásukat eljuttatták az összes település polgármesteri hivatalába. Arra kérték a polgármestereket és a hivatali dolgozókat, hogy érdeklődjenek a nyugdíjas klubokban vagy a helyi idős embereknél a sajátos, különleges, helyi ételek elkészítésének módjairól. Ha szükséges, személyesen is elmennek egy-egy ritkaságnak számító receptért. Olyanokra kíváncsiak, mint például a tarcali szőlőleves, a tokaji korhely halászlé vagy a mádi kifli.

Erdős József azt is elmondta, hogy bár még a munka elején tartanak, tapasztalataik szerint vannak ételek, amelyeket a szomszédos településeken is különböző módon készítenek el. Hogy ezek közül melyik kerül majd a szakácskönyvbe, azt egy séfek, gasztroszakemberek, cukrászok, borászok alkotta csoport dönti el. Az ötletgazdák minden ételhez bort is párosítanak majd - közölte Erdős József.

A szakácskönyv megjelenését egy online "főzőműsor-sorozat" előzi meg. A műsorok és a könyv tartalma az egész borvidékre kiterjed, a szerzők Hegyalja mind a huszonhét településére koncentrálnak a gyűjtőmunka során. A szervezők azt kérik, hogy akinek van olyan receptje, amely érdekes lehet, akkor azt küldje el a [email protected] emailcímre, vagy a Tokaj-Hegyalja Konyhája, 3911 Tokaj, Pf.: 44. postacímre.

Fotó: hegyalja.info

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.