Pesti Srácok

Roman Polanskit újabb nő vádolja molesztálással

Roman Polanski Oscar-díjas filmrendezőt kedden ismét molesztálással vádolta meg egy nő, akinek elmondása szerint az eset 1973-ban történt - számolt be róla a BBC hírportálja.

MTI

A most 59 éves nő, akit csak Robin néven emlegetnek, egy keddi Los Angeles-i sajtótájékoztatón jelentette be, hogy 16 éves korában a rendező szexuálisan molesztálta. Ő a harmadik, aki liliomtiprással vádolta meg Polanskit. A filmrendező 1978-ban hagyta el Amerikát, miután beismerte, hogy az akkor 13 éves Samantha Geimert megerőszakolta.

PestiSracok facebook image

Geimer júniusban azt kérte egy Los Angeles-i bíróságtól, hogy vessenek véget a 83 éves Polanski elleni eljárásnak. Elmondta, hogy megbocsátott a filmesnek és nyugalmat szeretne magának és családjának. Robin, aki ügyvédjével, Gloria Allreddel együtt jelent meg a sajtótájékoztatón, tudja, hogy nem indíthat büntetőpert, mert az elévülés határideje már lejárt, ám tanúskodhat Geimer ügyében.

Újságíróknak elmondta, "dühbe gurult", mikor meghallotta, hogy ejthetik a vádat Polanski ellen. "Ahogy kiderült, mit tett Geimerrel, másnap elmondtam egy barátomnak, hogy velem is ez történt. Rajta kívül senkinek nem beszéltem erről, mert nem akartam, hogy az apám olyat tegyen, ami miatt börtönben töltheti a hátralévő életét" - magyarázta Robin.

Polanski ügyvédjei egyelőre nem kommentálták a vádat. A filmrendező 1977-ben elismerte, hogy törvénybe ütköző szexuális aktust folytatott egy kiskorúval, ezért 42 napra börtönbe ment, ám később elmenekült az Egyesült Államokból, mert attól félt, vádalkuját megsemmisítik.

Az Egyesült Államok nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene, ez a mai napig érvényben van, ezért a lengyel-francia állampolgárságú Polanski csak a világ maroknyi országában mozoghat szabadon, köztük két "hazájában" és Svájcban, valamint azokban az országokban, amelyeknek nincs kiadatási egyezménye az Egyesült Államokkal.

Charlotte Lewis brit színésznő 2010-ben azzal vádolta meg Polanskit, hogy 1983-ban, 16 éves korában Párizsban molesztálta őt. A színésznőt szintén Gloria Allred képviselte.

Fotó: The Hollywood Reporter

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.