Pesti Srácok

Zenészlegendákra emlékeznek a Debreceni Bor- és Jazznapokon

Csütörtökön kezdődik a Debreceni Bor- és Jazznapok, négy nap alatt 18 borvidék 76 borászata, illetve 12 ország képviseletében, 44 koncerten 179 dzsesszzenész mutatkozik be a Nagyerdőben.

MTI

Komolay Szabolcs, Debrecen kulturális alpolgármestere a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján megjegyezte: az előző évtizedek két talán legizgalmasabb nyári szabadtéri programjának fúziója, a Debreceni Bor- és Jazznapok osztatlan közönségsikert arat Debrecenben. A Nagyerdő megújult környezetében, a Békás-tó partján született újjá négy éve a legrégebbi folyamatosan működő hazai dzsesszfesztivál, (az első 1971-ben volt) és a borkarnevál (az elsőt 2000-ben tartották) együttes megrendezéséből a Debreceni Bor- és Jazznapok, amely a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát képviseli - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező Kft. programigazgatója kiemelte: Tokajtól Villányig, s a határon túli Érmellékig összesen 76 borászat kínálja majd borait a nagyerdei Békás-tó környékén, ahol számításaik szerint a zenei csemegék mellett 10 ezer liter bor fogy majd el. Horváth Lajos, a Debrecen Város Bora projektvezetője hozzátette: kiemelt helyet kapnak a város borai, egy külön faházban együtt lehet majd megkóstolni a szakértők által idén kiválasztott borokat.

Maloschik Róbert, a rendezvény művészeti tanácsadója, a jazzma.hu főszerkesztője elmondta: a koncerteket három színpadon rendezik. 44 koncerten, 179 magyar és külföldi zenész szórakoztatja az érdeklődőket. A szervezők külön preferálták a fiatal, feltörekvő dzsesszformációk bemutatását. Szombaton a Karnevál színpadon többek között osztrák, szlovén, román, svéd vendégművészek lépnek fel. Szintén aznap a Fórum színpadon együtt ünnepelik Finnország függetlenségének 100. évfordulóját Kadi Vija és Joonas Haavisto művészekkel.

Augusztus első hétvégéjén további évfordulókra is emlékeznek a zenével Debrecenben - jelezte a művészeti vezető. Idén töltené 100. születésnapját Ella Fitzgerald, akiről a legendás Szakcsi Lakatos Béla és Pocsai Kriszta emlékeznek meg szombaton. A nyitónapon a Czirják Csaba Trió a teljes programját Thelonious Monk munkásságának szenteli, aki szintén idén lenne 100 éves. Harminc évvel ezelőtt lépett fel a legendás Chet Baker a debreceni jazznapokon: a fesztivál junior Artist in Residence, Tálas Áron zenekara, a Chet Baker emlékzenekar eleveníti fel a 30 évvel ezelőtti koncert dalait. Tálas Áron összesen hat formációval lép fel a fesztiválon.

Szintén a fesztivál nyitónapján az ŐsDebreceni Jazz Együttes a 35 éve elhunyt Kiss Ernőre, a debreceni dzsesszélet elindítójának emlékére játszik - jelezte Maloschik Róbert megjegyezve, hogy a fesztivál egy születésnapi koncerttel zárja majd kapuit, az idén 25 éves Fusio Group fogja búcsúztatni a reményeik szerint tartalmas négy napot.

Az idei fesztiválon mások mellett olyan hazai sztárok játszanak, mint Harcsa Veronika a Gyémánt Bálint Duóval, Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla. A fesztivál Artist in Residence Berkes Balázs lesz, aki a magyar dzsessztörténet legjelentősebb bőgőse és idén ünnepli 80. születésnapját.

Fotó: alumni.unideb.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.