Pesti Srácok

Megújult a Magyar Zsidó Múzeum állandó kiállítása

Több mint harminc év után újult meg a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár állandó kiállítása, amely vasárnap nyílik meg az intézmény Dohány utcai otthonában.

MTI

A múzeum előző állandó tárlatát 1984-ben még az akkori Állami Egyházügyi Hivatal vezetője nyitotta meg - idézte fel Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke az intézmény csütörtöki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a múzeum célja, hogy ne csak a zsidó múlthoz, hanem a jelenhez is járuljon hozzá, szolgálja a zsidó jövőt és a magyar kultúrát. Toronyi Zsuzsanna igazgató, a kiállítás kurátora elmondta, hogy a jelenleg 421 műtárgyat bemutató tárlatot inkább egyfajta, állandó narratívát nyújtó törzskiállításnak szánják, mely a jövőben még jelentősen bővül és részben folyamatosan meg is újul majd.

PestiSracok facebook image

A kiállítás most az első emeletet foglalja el, később pedig a második emeletre is kiterjed majd, illetve "okospadokkal" és okostelefonos applikációval is bővül. A tárlat bevezeti a közönséget a judaizmusba és annak elemeibe: körüljárja többek között a zsidó tér- és időfogalmat, a héber írás szerepét, a történeti és posztbiblikus zsidó ünnepeket. Az igazgató kiemelte, hogy végre méltó helyére kerülhetett az az 1933 óta a gyűjteménybe tartozó, 3. századi pannóniai zsidó sírkő, amely kiválóan bizonyítja a zsidóság korai jelenlétét a Kárpát-medencében.

A kiállításban jelenleg szerényen van jelen a holokauszt emlékezete, a Goldmark-teremben később épül majd fel a múzeum állandó holokauszt kiállítása. Zajlik a gyűjtemény digitalizációja is: több mint hétezer tárgy már online elérhető, míg a kategóriájában Európa legnagyobbjának számító levéltárukból jelenleg több mint félmillió dokumentum olvasható az interneten. Az igazgató felhívta a figyelmet a történelmi épület értékeire - például a Majoros Károly által készített üvegablakokra -, hozzátéve, hogy a ház teljes műszaki felújítását is elvégezték.

Heisler András elmondta, hogy zajlik a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga rekonstrukciója is, melynek végeztével - a tervek szerint 2019-től - az épület szakrális és közösségi térként szolgál, egy része pedig a Magyar Zsidó Múzeumhoz tartozik majd. A múzeum hatalmas képzőművészeti gyűjteményének egy részét a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában tervezik bemutatni, az épület ugyanakkor kisebb raktárt, restaurátorműhelyt is be tud majd fogadni.

Fotók: Rosta Tibor - MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.