Pesti Srácok

Ötéves a Mesemúzeum

Öt év telt el azóta, hogy Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete nyomán megnyitotta kapuit a Mesemúzeum és Meseműhely Budapesten. A várbéli épületben található kiállítóhelyen évente csaknem 16 ezer látogató fordul meg, végigjárva a "meseutat", amelyen megismerkedhet a népmesékben rejlő alapvető igazságokkal - mondta el Helmich Katalin, a múzeum szakmai vezetője az évforduló alkalmából.

MTI

"A múzeum, amelynek szakmai hátterét a Petőfi Irodalmi Múzeum nyújtja, egy olyan bensőséges, családias helyszín, ahol kicsit le lehet lassulni, miközben nagyon izgalmas dolgok történnek annak ellenére, hogy itt minden természetes anyagból készült és csak kevés digitális elemet találhatnak a látogatók" - magyarázta Helmich Katalin, hozzátéve, hogy a múzeumnak öt év alatt majdnem 83 ezer látogatója volt, ami jól mutatja, hogy még a videojátékok korában is mennyire fontosak a mesék.

PestiSracok facebook image

Az állandó kiállítást azzal a céllal hozták létre, hogy közelebb kerüljenek a gyerekek a mesékhez, az azokban rejlő igazságokhoz. Mint mondta, a mesék az életről szólnak, fontos szerepet betöltve a gyerekek szocializációjában, ezért minden gyereknek szüksége van rájuk. A múzeumpedagógiai foglalkozásokon a népmesékben rejlő alapvető igazságokat nem kimondják, hanem megpróbálják élményszerű, drámapedagógiából kölcsönzött elemekkel megvilágítani. Így a gyerekek a népmesékből megtanulhatják, milyen fontos együttműködni, egymásra figyelni, igazat mondani és megismerik önmagukat is - mondta.

"A rengeteg"

A kétórás foglalkozások során a meseúton járva a gyerekek eljutnak a sűrű sötét erdőbe, ahol mindenféle érzékszervi próbatételeket kell kiállniuk és ha sikeresen teljesítik azokat, akkor a végén egy trónterembe érkeznek. A tárlat három egységből áll, egy állandó és egy időszaki kiállítás látható, valamint műhelyfoglalkozásokon, színházi és bábelőadásokon vehetnek részt a gyerekek, akik főként 5-11 év közötti korosztályból kerülnek ki, de sok felnőtt látogató is érdeklődik. A múzeumpedagógiai programokon csütörtök kivételével minden hétköznap iskolai és óvodai csoportokkal telik meg a múzeum, hétvégén pedig a nagyközönséget várják családi rendezvényekkel. Helmich Katalin ezek közé sorolta az író-olvasó találkozókat, ahol nagy szerepet kap a kortárs gyerekirodalom népszerűsítése.

A jövőbeni tervekről szólva az idősebb korosztály megszólítását nevezte fontosnak: egy új teremmel gazdagodtak, ahol megkezdték egy "történetalakító műhely" kialakítását. Ebben a műhelyben a felső tagozatosok maguk formálhatják majd meg a meséket. "Ha megtapasztalhatják, hogy ők is írhatnak, sőt újra írhatnak történeteket, abban is nagyobb bátorságuk lesz, hogy a saját élettörténetükben is ne egy előre megírt forgatókönyv szerint haladjanak, hanem kézbe merjék venni a sorsukat" - magyarázta a szakmai vezető.

Meseműhely

A múzeum születésnapja alkalmából szeptember 30-án egész napos, ingyenes programokkal várják a közönséget. A programok között koncertek, író-olvasó találkozók, kreatív művészeti foglalkozások, könyvbemutató, bábelőadás, szabadtéri kiállítás várja a látogatókat a Mesemúzeumban.

Fotók: mesemuzeum.hu

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.