Pesti Srácok

Szakcsi Lakatos Bélával köszönthejük a zene világnapját

Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoristával és zeneszerzővel ünnepli a zene világnapját a Müpa. Az évad művészének választott zenészlegenda október 1-jén, a zene világnapján New Currents című koncertjén sztárvendégekkel, többek közt Chris Potter Grammy-díjas szaxofonistával és két fiával, ifj. Szakcsi Lakatos Bélával és Szakcsi Lakatos Róberttel, valamint vadonatúj kompozíciókkal lép színpadra a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

MTI

A Müpa keddi közleménye szerint fellép majd Gerard Presencer angol trombitavirtuóz, aki dolgozott többek között Johnny Griffinnel, Herbie Hancockkal, de a popszakma nagyjai közül Sting, Jamiroquai, James Brown és Jonny Greenwood is az ő trombitajátékát akarta hallani a felvételein. A ritmusszekció szintén kiemelkedőnek ígérkezik: a bőgős Joe Sanders generációja egyik legkeresettebb kísérőzenésze, mások mellett Ravi Coltrane, Wayne Shorter, Dave Brubeck partnere volt, a Gerald Clayton Triónak pedig alaptagja, a doboknál pedig az a Marcus Gilmore ül majd, aki 2015-ben Chick Corea zenekarával adott óriási sikerű koncertet a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

PestiSracok facebook image

"Október elsején, a zene világnapján néhány új szerzeményemet és jazz-sztenderdeket fogunk játszani három amerikai és egy brit világsztárral, s a két fiam is a zongora mögé ül egy-egy szám erejéig, valamint egy különleges meglepetéssel szeretnénk zárni az estét" - idézte a közlemény a Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Bélát, a magyar dzsessz egyik legnagyobb alakját.

Az évad művésze december 10-én is színpadra lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben: a Bachtól a bluesig című koncerten komolyzene és jazz fonódik össze. Bach és Bartók művei mellett az improvizáció is nagy hangsúlyt kap majd és Szakcsihoz olyan meghatározó zenésztársak csatlakoznak a színpadon, mint Presser Gábor, Falusi Mariann és a Kelemen Kvartett.

fotó: fidelio

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.