Pesti Srácok

East-életműkoncert lesz október 23-án az Arénában

Több mint négy évtizeddel ezelőtt indult életművét átívelő, története legnagyobb szabású koncertjére készül az East együttes. A hazai progresszív rockszíntér kiemelkedő formációja október 23-án, a nemzeti ünnepen lép fel a Budapest Sportarénában számos vendéggel.

MTI

"Megtiszteltetés számunkra, hogy a Broadway koncertiroda erre a napra kért fel minket fellépőnek az Arénába. Az 1956-os forradalomnak 1989-ben '56 című számunkkal állítottunk emléket, amit most ismét Malek Andrea és Takáts Tamás fog közösen elénekelni. Már első lemezünktől, az 1981-ben megjelent Játékoktól kezdve jelen volt számos dalszövegünkben, hogy ami a rendszerváltozás előtt Magyarországon volt, az nem elfogadható és minél előbb el kell felejteni" - mondta Móczán Péter, az East alapítója, vezetője, dalszerzője, basszusgitárosa.

PestiSracok facebook image

Kitért arra, hogy a csapat 1983-as Rések a falon albumának címadó, emblematikus dala egyértelműen erről szólt, akárcsak a Földközelben, mindkettő szövegét Ambrózy István írta. Szintén az akkori helyzethez, politikához kapcsolódott az Agymosás című szám eredeti szövege, amelyet azonban a cenzúra nem engedte át a szűrőn, csak átírás után. Az East kilenc lemezzel a háta mögött 1994-ben feloszlott, tizennyolc évvel később, 2012-ben azonban visszatért és aktív, azóta fellépett például Pécsett, Szegeden és a Müpában. A Sportarénában az East még nem adott önálló koncertet, 1994-es búcsúja a hely elődjében, a Budapest Sportcsarnokban volt.

"A huszonhárom évvel ezelőtti koncertünket nem búcsúnak terveztük, mégis úgy alakult az együttes élete, illetve az akkori zenei környezet, hogy lehetetlenné vált a további munka. Amikor 2012-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó felkérésére visszatértünk, egyetlen alkalomról volt szó, az East két leghangsúlyosabb felállására koncentrálva" - mondta Móczán Péter. Most is ott lesz a színpadon Móczán mellett Varga János (gitár), Pálvölgyi Géza (billentyűs hangszerek), Zareczky Miklós és Takáts Tamás (ének), Király István és Dorozsmai Péter (dob), valamint az elmúlt évek állandó közreműködői közé tartozó Madarász Gábor (gitár), illetve Czerovszky Heni és Vincze-Fekete Vera (ének).

Móczán Péter kifejtette, hogy a visszatért East műsorát nagyon kedvezően fogadta a közönség, a mostani alkalom, a mintegy háromórás koncert egyfajta hiánypótlás, egyben nagy összefoglalása az East együttes történetének. "A teljes sztorihoz hozzátartozik az is, ami az elmúlt öt évben nem volt. Október 23-án az Arénában felidézzük az első két évet, amikor még dzsesszt játszottunk, az azt követő instrumentális progresszív rock időszakot, amely 1977-től 1980-ig tartott, az említett Rések a falon lemezt, valamint az 1986 című albumot is" - jegyezte meg Móczán Péter.

Ezek előadásához számos akkori zenésztárs csatlakozik a zenekarhoz, köztük a hazai dzsessz-színtér kiemelkedő alakja, Szakcsi Lakatos Béla. Kevesen tudják, hogy az 1975-ben elinduló Eastben Móczán, Varga és Király mellett a negyedik tag a billentyűs Szakcsi Lakatos Béla volt, aki akkor tért haza az Egyesült Államokból. "Kevés és igen rossz minőségű felvétel maradt fenn abból a korszakból, emlékeinkből kell felidézni sok mindent. Ebben a blokkban és egy másikban is velünk lesz a színpadon Tony Lakatos szaxofonos, a Kis Rákfogó akkori oszlopos tagja, aki szintén játszott velünk anno vendégzenészként" - tette hozzá a zenekarvezető.

Az Eastben számos billentyűs játszott tagként vagy közreműködőként, közülük Oláh Aladár, Füsti Balogh Gábor, Fogarasi János és Regős István már nem él. Szintén szerepelt a csapatban billentyűsként Csík Gusztáv (1976-1977), Császár Ferenc (1977-1979), Balina Gyula (1980) és Németh István (1984-1985), a koncerten őket a legjobb hazai Hammond-orgonás, Premecz Mátyás helyettesíti. "Volt néhány koncertünk Babos Gyulával és Deseő Csabával is. Ők azért voltak fontosak a kezdeti időkben számunkra, mert az East azért alakult meg, hogy megpróbáljunk valami hasonlót létrehozni, mint a Mahavishnu Orchestra, amelyikben John McLaughlin gitározott és Jean-Luc Ponty hegedült".

Az East történetében a tagok közötti viták is jelen voltak, amire a Rések a falon című lemez példa; az anyagról az akkori korszak énekesével, Tisza Józseffel fognak néhány számot előadni. A korong zenei hangzását meghatározta az akkor elterjedő szekvenszerek, a számítógép által vezérelt eszközök, a dobgép használata. "Elkápráztatott bennünket a technika, amit ráadásul a Hungaroton akkor felépült, világszínvonalú törökbálinti stúdiójában próbálhattuk ki, de volt, aki az Eastben az élő hangszerekre szavazott, amiket a koncerteken használtunk".

Az 1986-ról két nagy sláger hangzik el, Az aranyöböl kapuja és Az utolsó határ; az albumon éneklő Homonyik Sándort Takáts Tamás pótolja, aki már az Easthez csatlakozásakor, az 1986-os koncerteken is megtette ezt. Elhangzanak a koncerten továbbá a Játékok, a Hűség, A szerelem sivataga, a Taking the Wheel és a Radio Babel című East-album legszebb és legsikeresebb dalai.

Fotó: Mónus Márton/MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.