Pesti Srácok

Tegnap mutatták be a Rómeó és Júliát a cirkuszban

A Rómeó és Júlia cirkuszszínházi előadást a Fővárosi Nagycirkuszban október 2. és 6. között láthatja majd a közönség. A 70 perces előadás a cirkuszművészet és a fizikai színház eszközeivel jeleníti meg a maffiakörnyezetbe helyezett veronai történetet - derült ki az előadás előtt tartott sajtótájékoztatón.

MTI

Az egy hétig látható produkció minden előadása után rendhagyó irodalomórára kerül sor Magyarország legnevesebb Shakespeare-szakértői, egyetemi professzorok, színházi rendezők és dramaturgok közreműködésével - hangsúlyozta Fekete Péter, a cirkusz igazgatója. "Ez egy hatalmas kaland és egy nagyon izgalmas vállalkozás is, hiszen a cirkuszszínház másképp működteti az artistát és a közönséget is, behoz egy olyan ízt, amit eddig még nem nagyon lehetett látni" - fogalmazott Uray Péter, a darab rendezője.

PestiSracok facebook image

Az előadásokat követő rendhagyó órákon szó lesz Shakespeare koráról és művészetérő, színműveiről, de még drogpervenciós előadást is tartanak. Fekete Péter elmondta, hogy a Lúdas Matyi című cirkuszszínházi előadás is visszatér október közepén a fővárosi porondra, amelyeket szintén rendhagyó órák követnek. November 4-től december 31-ig klasszikus karácsonyi műsorral zárja az évet az intézmény - hangsúlyozta Vincze Tünde artistaművész, az előadás rendezője. Kiemelte, hogy az évzáró produkcióban nemzetközi fellépők és a hagyományos cirkuszművészetet megjelenítő számok kapnak helyet.

Fekete Péter a jövő évi események között kiemelte a XII. Nemzetközi Budapesti Cirkuszfesztivált, amelyet január 8.és 14. között rendeznek meg. A seregszemle műsorában a klasszikus programok mellett a kortárs cirkuszművészet képviselőinek is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak és a cirkuszfesztiválok történetében egyedülálló módon jelenítik meg a klasszikus, és a kortárs cirkuszművészetet - hangsúlyozta.

A fesztivál hét napja alatt a versenyprogram mellett számos kísérőrendezvényt, egyebek mellett filmvetítéseket, szakmai konferenciákat, cirkuszpedagógiai programokat, kiállításokat rendeznek az újkori cirkuszművészet megszületésének 250 éves jubileuma alkalmából és a művészeti ág népszerűsítéséért. A fesztivál legjobb számait a közönség január 19. és március 15. között láthatja majd Graeser József artistaművész rendezésében.

A jubileumhoz kapcsolódva egy interjúkötet is megjelenik a magyar artistaművészekről, akik pályájuk történetét osztják meg az olvasókkal. Nyáron a vízi cirkusz tér vissza a fővárosi intézmény falai közé, 2018 őszén pedig a hagyományos műsor mellett újra a történetmesélő előadásoké lesz a porond.

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.