Pesti Srácok

Budapesti kép a New York-i Metropolitan Múzeum kiállításán

A budapesti Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításából kölcsönzött képpel nyílik meg a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban (Metropolitan Museum of Art) David Hockney brit képzőművész életmű-kiállítása.

MTI

A brit pop art kiemelkedő alakja 1974-ben festette az Ellenfény francia stílusban című képét, amely november 27-től 2018. február közepéig lesz látható a világhírű New York-i múzeum retrospektív tárlatán - közölte Magyarország New York-i főkonzulátusa. Tájékoztatásuk szerint a kiállítás hétfői sajtóbejárásán a brit művész mellett részt vett Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója is, aki elmondta, hogy a Budapestről kölcsönzött kép Hockney életművében kiemelkedő darabnak számít.

"Talán ki is lóg a kiállítás képeinek sorából, hiszen az egyébként sematikus, pop art stílust képviselő művész a kép megalkotásakor az impresszionista stílussal kísérletezett, a francia impresszionizmus eszköztárát használta fel és vegyítette pop artos elemekkel" - idézi a közlemény Fabényi Juliát. A Ludwig Múzeum igazgatója szerint rendkívül fontos, hogy a kölcsönbe adással a budapesti intézmény meg tudott jelenni a Metropolitan Múzeumban, és elképzelhető, hogy ezzel a két intézmény megalapozza a további együttműködés lehetőségét.

Fabényi Julia a megnyitón köszönetet mondott a New York-i magyar főkonzulátus keretein belül működő Balassi Intézetnek azért, hogy a magyar kultúra külföldi népszerűsítését zászlajára tűző kultúrmisszió támogatta a Ludwig Múzeum munkatársának néhány napos New York-i kutatómunkáját, előkészítve ezzel egy jövő nyárra a Ludwig Múzeumba tervezett, New York-tematikájú kiállítást.

PestiSracok facebook image

A képen David Hockney: Ellenfény francia stílusban című festményének részlete látható

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.