Dalok azokért, akik nincsenek itt - Mindenszentek és rock and roll

November elseje Mindenszentek, november másodika Halottak napja. Azokra emlékezünk, akik nagyon hiányoznak. Van, aki gyertyalánggal, van, aki csenddel, van, aki pedig zenével emlékezik azokra, akik már nincsenek itt. A rock and roll hősei sokszor állítanak emléket elhunyt kollégáiknak egy-egy dallal, ezek közül válogattunk néhányat.
LEIRER TÍMEA – 061.hu
George Harrison: All Those Years Ago – John Lennon emlékére
George Harrison dala az énekes-gitáros, egykori Beatle Somewhere in England című albumán jelent meg 1981-ben. Harrison már a stúdiófelvételek elkezdése előtt arról mesélt az újságíróknak, hogy a szám egykori zenésztársa, az 1980 decemberében meggyilkolt John Lennon emlékére íródott. A felvételen Ringo Starr dobolt és Paul McCartney adta a háttér vokált. A Beatles feloszlása után ez volt az első alkalom, hogy a három egykori Beatles tag együtt zenélt és hosszú évekig nem is került sor újra ilyesmire. Legközelebb 1995-ben, a Free As a Bird kedvéért álltak össze újra.

Don McLean: American Pie - Ritchie Valens, Buddy Holly, and J.P. “The Big Bopper” Richardson emlékére
A több feldolgozást is megért klasszikusban ne keresse senki a három korán elhunyt sztár nevét. A „day when music is died” sor viszont sokat elárul nem is beszélve az American Pie címről, ami ebben az esetben nem a pitét jelöli. Ez volt annak a Beechcraft Bonanza típusú repülőgépnek a neve, amely 1959-ben lezuhant, fedélzetén pedig ott volt a három kiváló zenész, Ritchie Valens, Buddy Holly, and J.P. “The Big Bopper” Richardson. A szerző, Don McLean tagadja ezt, sőt elmondása szerint a dal nem Hollyékről szól, a közhiedelem viszont úgy tartja, hogy a rock n’ roll történetének zenés feldolgozása.
R.E.M.: Man On The Moon – Andy Kaufman emlékére
Az R.E.M. slágeréről sokan tudják, hogy a Jim Carrey főszereplésével készült Man On The Moon című mozi betétdala volt. A filmet Milos Forman rendezte és a híres humorista, Andy Kaufman életét meséli el. A dal is Kaufman emlékére íródott, ő ugyanis sokszor vette elő a holdraszálláshoz fűződő teóriákat előadásaiban. Michael Stipe énekes, a dal szövegében írója szerint Andy Kaufman volt a valaha élt legjobb komikus.
Eric Clapton: Tears In Heaven – kisfia, Conor emlékére
A Tears in Heaven "kilóg a sorból", de kihagyhatatlan ebből a válogatásból. Eric Clapton egyik legnagyobb slágerét, a tragikus körülmények között elhunyt kisfiához írta. A dalszöveg írása annyira megviselte a gitárost, hogy nem is jutott vele tovább egy versszaknál, a szöveg folytatását a népszerű dalszövegírónak, Will Jenningsnek köszönhetjük. Clapton kisfia, Conor mindössze négy éves volt, amikor kizuhant egy New York-i épület 53. emeletéről. A brit gitáros-énekes ebben az időben dolgozott a Rush című amerikai film zenéjén Will Jenningssel. Clapton a záró képsorok alatt hallható Help Me Up című dal befejezése után talált még egy jelenetet a filmben, ami külön dalt kívánt, ekkor jelezte Jenningsnek, hogy szeretne írni egy dalt a fia emlékének. Az élmény azonban túl közeli volt, az első versszakig jutott, így, bár a dal nagyon személyes témát érint, kérésére Jennings mégis elvállalta, hogy megírja a folytatást. Clapton saját bevallása szerint a Tears in Heavent sokkal inkább önterápiának szánta, mint slágernek. 2004-ben le is vette a koncertrepertoárjáról, mert, mint nyilatkozta, a dal előadásakor mindig újra át kell élnie azokat az érzéseket, amelyekből a dal született.
U2: Angel Of Harlem – Billie Holiday
Az Angel Of Harlem című dal a mai napig a U2 egyik legnépszerűbb felvétele, pedig már nem mai darab, a zenekar 1988-as albumán, a Rattle And Humon jelent meg. A dalt Bono Billie Holiday, az egyik legismertebb amerikai jazz énekesnő emlékére írta, az eredeti címe A Room At The Heartbreak Hotel volt. A dalban számos New York-i jelkép is szerepel, így például Harlem, a WBLS rádió vagy a JFK repülőtér. A jazz történelem nagyjait is megemlíti Bono, mint például John Coltrane-t, Miles Davist, illetve Billie Holiday művésznevét, a Lady Dayt is.
AC/DC: Back In Black – Bon Scott emlékére
A Back In Black az ausztrál sztárzenekar 1980-as albumának címadó dala, amelyről a rajongók azt állítják, hogy a zenekar korábbi énekese, Bon Scott tiszteletére íródott. Akik jól ismerik a bandát és figyelnek a szövegre, állítják, hogy minden szava Scottot idézi. Az AC/DC korábbi énekesét 1980. február 19-én holtan találták egy barátja háza előtt, abban az autóban, amelyben az előző átbulizott éjszaka után elaludt. A hivatalos orvosi jelentés szerint az énekes akut alkoholmérgezésben hunyt el. Ekkor a csapat már próbálgatta az új ötleteket..., új énekest kellett találniuk. Végül Brian Johnson lett a befutó, aki a Geordie zenekar korábbi frontembereként ismertek. Két hét próba után stúdióba vonultak, a zenét, mint mindig, most is Malcolm és Angus Young írták, a szöveget pedig az új énekesre bízták. Brian Johnson írta a Back In Black szövegét is, amelynek sorai csak úgy gondolkodás nélkül pattantak ki a fejéből. Mintha Bon Scott diktálta volna.
Commodores: Nightshift – Marvin Gay és Jackie Wilson emlékére
Lionel Richie zenekarának 1985-ös slágerét mindenki afféle „bulizáró” slágerként ismeri. Ez a dal fénykorában a jobb diszkókban a buli végét jelezte. Kevesebben tudják viszont, hogy a dal eredetileg sokkal nemesebb céllal íródott. Richie két 1984-ben elhunyt zenész, Marvin Gay és Jackie Wilson emlékére írta. A két legenda, akiknek a neve többször is elhangzik a felvételen számos zenészt inspirált, olyanokat, mint Michael Jackson, Bruno Mars vagy maga Lionel Richie.
Puff Daddy and Faith Evans I’ll Be Missing You – Notorius B.I.G. emlékére
A dal 1997-ben sokáig vezette a slágerlistákat. Az előadók – a meggyilkolt Notorious B.I.G. rapper felesége és legjobb barátja – talán úgy gondolták, a hatalmas hiphop sztár neve így még halála után is sokáig a slágerlistán marad és nem is sokat tévedtek. The Notorious B.I.G.-t 1997. év március 9-én lőtték agyon. Puff Daddyt sokkolta barátja elvesztése, nem is vállalkozott új dal írására, csak a rapbetétet tette hozzá a Police Every Breath You Take című dalához. A vokált a keleti és nyugai parti rapperek közötti „háború” áldozatául esett zenész feleségére bízta, aki csak keveset módosított a Sting-féle slágeren. A dal döbbenetes közönségsiker lett, mert azokhoz is eljutott, akiket addig nem igazán foglalkoztatott az USA két partjának rapperei között dúló háború.
Elton John: Candle In The Wind: Marylin Monroe és Lady Diana emlékére
Szintén 1997-ben került a (másodszor) a figyelem középpontjába a Candle In The Wind című dal. A szomorú apropót Diana hercegnő halála adta. Elton John jóban volt a hercegnővel, ezért elvállalta, hogy a búcsúszertartáson elénekli a Candle In The Wind című számot, amely 1973-ban eredetileg Norma Jean, azaz Marylin Monroe emlékére íródott. Később a dal England Rose verzióját megjelentették lemezen is, a bevételt Diana egyik alapítványának ajánlva fel.
Wiz Khalifa feat. Charlie Puth: See You Again – Paul Walker emlékére
Paul Walker, a Halálos iramban című mozifilm-sorozat sztárja 2013-ban, autóbalesetben vesztette életét. Utolsó filmje, a Halálos iramban 7 nemrég került a mozikba, és ennek kapcsán a producerek írattak a fiatal énekessel, Charlie Puthszal egy dalt a tiszteletére, amiből Wiz Khalifa közreműködésével lett végül sláger. A dal klipjének főszereplője természetesen Paul Walker és a Halálos iramban-sztori.