Pesti Srácok

Egymilliárd Camille Claudel utolsó szobraiért

Elárverezték Camille Claudel francia szobrásznő utolsó, családi tulajdonban lévő munkáit: a párizsi aukció a becsült ár több mint háromszorosát, összesen 3,5 millió eurós (egymilliárd forintos) bevételt hozott.

MTI

Egyik főműve, a L'Abandon című bronzszobor 1,2 millió euróért kelt el. Az alkotás a Sakuntala indiai mítosz által inspirált sorozat része, értékét előzetesen 800 ezer euróra becsülték. A művet egy "külföldi gyűjtő" szerezte meg az Artcurial aukciósház közlése szerint. Camille Claudel (1864-1943) családjával 1881-ben költözött Párizsba, ahol beiratkozott a Colarossi Akadémiára. Francois Boucher festő fedezte fel, megismertette Paul Dubois-val, a párizsi Képzőművészeti Főiskola igazgatójával és a művészetével rokon formanyelvet képviselő Rodinnel.

A szobrásznő Auguste Rodin, a "modern szobrászat atyja" tanítványa és modellje, később szeretője lett. Viharos, szenvedélyes kapcsolatuk alatt számos szobrot formáltak egymásról. Claudel más művei mellett megmintázta Rodin mellszobrát, ő pedig több Rodin-szoborhoz állt modellt (A hajnal, 1885; A gondolat, 1886; Camille Claudel főkötőben, 1886-1911). Rodin azonban mégis élettársával, Rose Beuret-vel maradt. Claudel 1893-tól egyedül, visszavonultan élt és dolgozott. Műveinek töredéke maradt csak fenn, mivel nagy részüket szisztematikusan tönkretette, mielőtt bátyja, Paul Claudel költő 1913-ban beutaltatta egy pszichiátriai intézetbe elhatalmasodó betegsége, kényszerképzetei miatt.

PestiSracok facebook image

Kép: hyperallergic

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.