Pesti Srácok

Emlékek tükre - Tarkovszkijról nyílt kiállítás a Műcsarnokban

Fotókon elevenedik meg Andrej Tarkovszkij (1932-1986) orosz filmrendező Tükör című önéletrajzi ihletésű filmjének képi világa a Műcsarnok új kiállításán, ami Emlékek tükre címmel kedd este nyílt Budapesten.

MTI

Tarkovszkij a Tükör című önéletrajzi filmjének számos képét a múlt század elejéről származó, régi családi fényképek felhasználásával komponálta. A kiállításon látható hatvan darab fekete-fehér családi, valamint a film forgatásán készült fénykép mellett Tarkovszkij apjának, Arszenyij Tarkovszkij költőnek nagyméretű molinókon egy-egy versrészlete olvasható. A kiállítást a filmrendező fia, a Nemzetközi Andrej Tarkovszkij Intézet elnöke rendezte. A megnyitón elmondta, hogy húsz éve foglalkozik apja hagyatékának feldolgozásával, de nem régen találta meg az 1930-as években készült fényképeket, amelyekből sokkal több kiderült számára apja gyerekkorából, mint amit személyes beszélgetéseik során tudott meg. A Tükör című film szoros kapcsolatban áll a költészettel, amelyet nagyapja, Arszenyij Trakovszkij versei ihlettek. A film vázát ezek a régi családi fotók adták meg - magyarázta Andrej A. Tarkovszkij.

PestiSracok facebook image
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A fotógyűjtemény több mint 500, az 1930-as évekből származó fényképet és üvegnegatívot foglal magába, amelyek nagy részét a neves orosz fotográfus, Lev Gornung készítette, aki a filmrendező édesapja, Arszenyij Tarkovszkij költő barátja volt. Enyedi Ildikó filmrendező a megnyitón méltatta Andrej Tarkovszkij rendezői munkásságát. Mint fogalmazott, "kis hal vagyok ugyanabban az óceánban, amiben ő a nagy fehér bálna". A kiállítás december 10-ig látható a Műcsarnokban.

Vezető fotó: Balogh Zoltán/MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.