Pesti Srácok

Fesztiváldíjas filmekkel jön a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál

Több mint 20 filmet és számos kísérőprogramot, köztük beszélgetést, városi sétákat és gasztronómiai programokat is kínál a 6. Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivál, amelyet november 29. és december 3. között rendeznek meg a Művész és a Puskin moziban, valamint idén először több vidéki helyszínen is. Az idén a főváros mellett Szegeden, Pécsett, Kecskeméten és Debrecenben is tartanak vetítéseket.

MTI

A vetítéssorozat A cukrász (The Cakemaker) című izraeli-német filmmel veszi kezdetét november 29-én a Puskin moziban, ahol ennek a filmnek a vetítésével zárul a programsorozat december 3-án. Ofir Raul Graizer alkotása sikeresen szerepelt a 2017-es Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon és a Londoni Filmfesztiválon is.

PestiSracok facebook image

A programban szerepel még Török Ferenc 1945 című filmje, amely megkapta a legjobb, holokauszttal kapcsolatos művészi alkotásoknak járó Avner Salev Jad Vasem elnöki díjat az idei Jeruzsálemi Filmfesztiválon, illetve a Berlinale egyik közönségdíját is elnyerte. Emellett műsora tűzik többek között Albert Hanan Kaminski Salamon király kalandjai című izraeli-magyar animációs filmjét, Elite Zexer izraeli rendező Homokvihar (Sufat Chol) című filmdrámáját, amely mai női sorsokat mutat be egy patriarchális társadalomban. Vetítik még Marcie Begleiter Eva Hesse című alkotását, amely a hatvanas évek nemzetközi művészvilág egyik szupersztárjának, a német születésű amerikai szobrásznak a nem mindennapi életpályáját követi végig a náci Németországtól New Yorkig.

Zsidó családtörténetek nyomában címmel rövidfilmek és beszélgetések is várják a látogatókat. A Centropa Alapítvány különleges filmválogatásában hat izgalmas rövidfilmen keresztül pillanthatnak be az érdeklődők az elmúlt 100 év néhány izgalmas sorsába, élettörténetébe. A filmeket magyar nyelven, angol felirattal vetítik. A tájékoztató szerint a Budapesti Zsidó Filmfesztivál és az Izraeli Filmhét szervezői az idei évtől közösen rendezik meg a Budapesti Zsidó és Izraeli Filmfesztivált, amely a zsidó kultúrát bemutató nemzetközi és izraeli filmtermés legjobbjait mutatja be.

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.