Pesti Srácok

Jövőre európai turnéra indul a King Crimson

Idei amerikai koncertkörútja után 2018-ban ismét európai turnéra indul a King Crimson, a legendás progresszív rockegyüttes jelenlegi felállásában 21 helyszínen 32 koncertet ad Nagy-Britanniában és a kontinensen.

MTI

A turné időpontjait és állomásait szerdán tette közzé honlapján a zenekar kiadója, a DGM. A közlemény szerint a Robert Fripp gitáros vezette zenekar nyáron Közép-Európában, skandináv országokban és Olaszországban lép fel; az előzetes bejelentéssel ellentétben a csapatot Budapesten ezúttal sem hallhatják a műfaj kedvelői. A turné június 13-án a Poznanban, az Earth Hallban kezdődik, és november 13-án a párizsi L'Olympia koncertközpontban zárul. A King Crimson még júniusban játszik Krakkóban, két koncertet ad a bécsi Stadthalléban (június 23-24.), és a pompeji Teatro Grandéban is - az olasz helyszínt a Pink Floyd 1972-es koncertfilmje kapcsolta össze a pszichedelikus rockkal.

PestiSracok facebook image

A jövőre fél évszázada alakult brit együttes 1969-es In The Court Of The Crimson King című, a progresszív rock azóta klasszikássá vált albumával robbant be a zenei életbe és 1975-ös, első feloszlásáig még hat lemezt készített különböző felállásban; a sort az 1974-es, kritikai és rajongói körökben egyaránt megbecsült Red zárta. A zenekar az 1980-as években Fripp kísérleti hajlamának köszönhetően az eredeti hangzást az új hullám és óceániai folkzene, egy évtizeddel később a drum and bass brit elektronikus zenei stílussal is sikeresen ötvözte, e korszakokból a Discipline (1981)és a Thrak (1995) váltott ki nagyobb visszhangot.

Az alapító tagok közül a később az Emerson, Lake & Palmerben befutott Greg Lake énekes-gitáros 2016-ban, a King Crimson után az Asiaval népszerű lett John Wetton, a Red basszusgitárosa 2017-ben hunyt el. A KC - amely 2003-ban játszott Budapesten utoljára -, ma a VII-es sorszámmal jelzett "Radical" felállásában koncertezik, amelyben Fripp mellett Jakko Kaszyk (ex-Kinks és Level 42) gitáron, Tony Levin basszusgitáron, a Reden is szerepelt Mel Collins szaxofonon játszik háromtagú ütős szekcióval és Chris Gibson billentyűssel.

2017-es amerikai turnéjukon a zenekar csaknem minden korszakából válogattak a leghíresebb számok közül, és műsoron tartják a 21th Century Schizoid Mant (1969), a Redet és a Starlesst (1974), csakúgy, mint a David Bowie előtt tisztelgő 2016-os Heroest. A King Crimson szokásához híven borsos áron "király" és "udvaronc" jegycsomagot is árul, amelyeknek tulajdonosai betekinthetnek a kulisszák mögé, és beszélgethetnek az együttes egy-egy tagjával. Az európai turné állomásait és időpontjait a dgmlive.com közli.

fotó: JamBase

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.