Pesti Srácok

Még több előadás és koncert Magyarország lekülönlegesebb színpadán

Több mint negyven előadást láthat a közönség jövőre a Fertőrákosi Barlangszínházban, ahol a produkciók nagy része a 61. Soproni Ünnepi Hetek (SÜH) programjába illeszkedik. A következő szezonban az ausztriai nézőket is szeretnék becsábítani a barlangszínházba, így több német nyelvű előadást is színpadra visznek.

MTI

A programokat részletezve elmondta, hogy a szezont június 8-án az ExperiDance Cinderella című mesemusicalje nyitja, amelyet vidéken először fognak bemutatni. Az elsősorban gyermekeket és családokat megszólító előadás a 11. Soproni Tündérfesztivál eseménysorozatba illeszkedik. A SÜH másik tematikus hetén, a SopronDrum fesztiválon lép színpadra Richard Bona, az afro-kubai zenei világot képviselő Mandecan Cubano együttesével. Másnap a Thunder Duo, vagyis Dörnyei Gábor és Horváth Kornél ad koncertet, ahol közreműködik She-e Wu marimba művész, Christopher Deviney és Rolando Morales-Matos ütőhangszeres művészek, valamint a Sopron Balett. Június 17-én az amerikai dobos és zeneszerző, Billy Cobham lép fel világzenét játszó formációjával.

PestiSracok facebook image

A HétTánc Fest keretében táncos előadásokat láthatnak a nézők június 18. és 24. között. Az ExperiDance a Nagyidai cigányok című tánckomédiáját mutatja be, míg a Nyári tánc virágporban című néptáncgálán a marosvásárhelyi Maros Művészegyüttes, a Sopron Táncegyüttes és a zalaegerszegi Zalai Néptáncegyüttes lép fel a Fajkusz Bandával. Július 1-jén Feke Pál Movie Songs címmel ad nagykoncertet, ahol ismert filmzenéket ad elő vendégeivel. A Sopron Classic hét keretében a Győri Nemzeti Színház és a Szegedi Nemzeti Színház közös darabját, A sevillai borbély című operát viszik színpadra, emellett a Kassai Állami Opera előadásában láthatják a Jirí Menzel által rendezett Falstaff című darabot.

A SÜH programelemein túl a további júliusi hétvégéken a Soproni Petőfi Színház SingSingSing Masters Musical Show című előadását viszik a barlang színpadára, amiben Feke Pál, Vastag Tamás, Füredi Nikolett és Buch Tibor mellett a párizsi Stéphanie Schlesser, a londoni Joel Wod és a bécsi Vincent Bueno művészek is fellépnek. Augusztusban a Játékszín két vígjátékot, a Kölcsönlakás és a Hatan pizsamában című darabot mutatja be, a Budapesti Operettszínház pedig magyarul és németül is játssza majd A chicagói hercegnő című dzsesszoperát.

Az ExperiDance Sissi című előadásával elsősorban a német nyelvű vendégeket szeretnék megszólítani, amelyben a 100 Tagú Cigányzenekar szólistái is közreműködnek. Németül játssza majd a Soproni Petőfi Színház az Egy éj Velencében című operettet, az Operettvilág Együttessel közösen pedig a Csárdáskirálynőt. A szezonzáró előadás szeptember 15-én lesz, Demjén Ferenc és Horváth Charlie ad barlangzáró koncertet. A kőfejtő jövőre március elejétől október végéig várja a látogatókat, ahol a témaparkon kívül Húsvétkor, Pünkösdkor, gyermeknapon, június 24-én és szeptember 15-én családi napot tartanak. A barlangszínház jövő évi előadásaira november 15-től kezdik a jegyek értékesítését.

fotó:sopron.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.