Pesti Srácok

Polanski megúszott egy újabb feljelentést

Elévülés miatt elutasította a berni ügyészség a Roman Polanski ellen tett újabb feljelentést. Októberben egy egykori német színésznő tett feljelentést a svájci rendőrségen, azzal vádolva a filmrendezőt, hogy 45 éve, 15 éves korában megerőszakolta.

MTI

Renate Langer fellebbezhet a feljelentését elutasító határozat ellen - közölte szerdán Christof Scheurer, a berni főügyészség szóvivője. A 61 éves nő azt állította, hogy 1972 februárjában egy gstaadi házban történt az erőszak. Langer a negyedik nő, aki azzal vádolta meg a ma már 84 éves Oscar-díjas rendezőt, hogy erőszakot követett el rajta. Langer szeptember 26-án a St. Gallen-i rendőrségen tett feljelentést Polanski ellen.

PestiSracok facebook image

Augusztusban Los Angelesben egy Robin néven szereplő nő ugyancsak azzal vádolta meg Polanskit, hogy 1973-ban, 16 éves korában megerőszakolta. 2010-ben pedig Charlotte Lewis brit színésznő állította, hogy 1983-ban, amikor még tinédzser volt, Polanski szexuális erőszakot követett el rajta. A rendező ügyvédje szerint Lewis hazudott.

Polanski 1977-ben egy vádalku reményében elismerte, hogy megerőszakolta a 13 éves Samantha Geimert, és 42 napot töltött börtönben. Ám mikor megtudta, hogy a vádalku ellenére súlyos büntetésre számíthat, az ítélethirdetés előtt megszökött az Egyesült Államokból, amelynek körözési listáján máig szerepel. Azóta a francia-lengyel állampolgárságú filmes Franciaországban és Svájcban él.

Az elmúlt évtizedek alatt jogi képviselői többször próbálták elérni, hogy az Egyesült Államokban mentsék fel a rendezőt, maga Geimer is ezt kérte, de a legutóbbi kísérlet sem sikerült, szeptemberben egy kaliforniai bíró ismét úgy döntött, hogy "Polanski ügye folytatódjon".

Fotó: Vanity Fair

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.