Pesti Srácok

Tűzfalfestmény a cirkuszért

A 250 éves európai cirkuszművészet előtt tiszteleg az a több mint 600 négyzetméter alapterületű falfestmény, amelyet a budapesti Almássy tér egyik tűzfalára festettek fel és adtak át csütörtökön.

MTI

Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere elmondta, hogy Erzsébetváros 2013 óta eddig 21 elhanyagolt falfelületet hozott rendbe és festett ki a TűzfalRehab elnevezésű programja keretében. Ezek közül idén hármat adtak át a mostani, a cirkuszművészetnek emléket állító falfestménnyel együtt, amely a kerület, a Fővárosi Nagycirkusz és a Színes Város tűzfalfestéssel foglalkozó csoport összefogásával valósult meg. Az Almássy téri falfestményt Szlávik Ágnes, a cirkusz grafikusának tervei alapján Erdélyi Emese, Menyhárt Norbert, Szigeti Árpád és Karácsonyi László alkották meg 420 liter festék felhasználásával kevesebb mint két hét alatt.

PestiSracok facebook image

Fekete Péter, a Fővárosi Nagycirkusz vezetője kiemelte, hogy 2018-ban lesz 250 éves az európai cirkuszművészet, amelyet egy egész éven át tartó sorozattal ünnepelnek meg. Ennek nyitórendezvénye a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál lesz, amelynek a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont január 8. és 14. között. Kiemelte, hogy a festmény mondanivalója megegyezik a fesztivál üzenetével: a képen látható, betűket formázó sárga, fekete és fehér kezek arra utalnak, hogy a cirkuszművészet a bőrszíntől, származástól független és a bizalomra, az egymásra figyelés fontosságára hívja fel a figyelmet. "Egymás nélkül nem tudunk ugrani, nem tudunk nagyot álmodni" - emelte ki az igazgató.

Fekete Péter elmondta azt is, hogy a jubileumhoz kapcsolódva jövőre egy nagyszabású nemzetközi kiállítást is rendeznek a fővárosi kőcirkusz épülete előtt, ahol 250 tablón emlékeznek meg Európa cirkusztörténetéről. Az első tablón Philip Astley lesz látható, aki lovas számaival a modern cirkuszművészet megalapítójának számít. A művész Londonban, 1768-ban mutatta be először egyedülálló lovasprodukióját, amelyben egyik lábával a nyeregbe, másik lábával a ló fejébe kapaszkodva lovagolta körbe az arénát, miközben a kezében lévő karddal különböző kunsztokat mutatott be. Saját maga alapította amfiteátruma hasonlított a mai cirkuszokéhoz, ahol folyamatosan léptek fel más lovasakrobaták, kötéltáncosok, bohócok is. Astley 1782-ben Párizsban is alapított amfiteátrumot, majd 18 másik állandó cirkuszt Európa-szerte.

Philip Astley alakját a cirkuszfesztiválon Richter Flórián lovasprodukciója idézi meg. Fekete Péter kiemelte: a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) és Erzsébetváros önkormányzata együttműködésének köszönhetően 2018-ban a cirkusz mintegy 3000 kerületi óvodást és iskolást lát majd vendégül előadásain.

fotó: MTI - Mónus Márton

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.