Pesti Srácok

cirkusz

Skót duda: agyhalott kollégák, agresszió és lehallgatás. Magyar Péter körül az élet kalandosabb, mint az Izaura TV (VIDEÓ)

KZKroó Zita Vlog 2024 szeptember 26.
Bár mi eddig sem kételkedtünk benne, hogy igaz az, amit Varga Judit mesélt exférjéről Magyar Péterről, mint például, hogy agresszív, lenéző, lekezelő és elviselhetetlen, most az exbarátnőtől is nagyjából ugyan ezeket tudtuk meg. Vogel Evelin ugyanis kiábrándult Magyar Péterből, mert agyhalottnak nevezte kollégáit és őt is, a gyereke előtt pedig agresszívan veszekedett vele, fenyegető magatartást tanúsított. Mindeközben Magyar Péter szerint ő tartotta el Vogelt, akit feleségül is akart venni, de végül kiderült, hogy a barátnő 11 órányi hangfelvételt készített a Tisza Párt embereiről, amit ezúttal nem Rogán Antalnak, hanem Kubatov Gábornak adott át. Egészen elképesztő sztorik, olyanok amiket még a Segítség bajban vagyok című sorozat producere is megirigyelne. Erről a love storyról is szólt az eheti Skót duda, amiben kitértünk a brit miniszterelnökre is, aki a "hosteges", azaz a túszok szó helyett a "sousage", azaz a kolbász szót olvasta le rezzenéstelen arccal a súgógépről. Mennyire érdekelhette a saját mondandója, ha alig-alig vette észre ezt a hibát. Végül rá kellett, hogy jöjjünk, a lekvár teszi el a nagymamát, hiszen a migránsok Spanyolországban azért éhségsztrájkolnak, mert azt követelik, hogy menedékjogot kapjanak. Mert, hogy ez szerintük így megy.

Rippel Ferenc a Küzdőtérben: Imádjuk a magyarságot, nagyon jó itthon lenni, hazai közönség előtt fellépni!

Perutek János Ps TV 2024 január 27.
Bár a Rippel fivérek világhírű duót alkotnak évtizedek óta, mégsem költöztek külföldre, mint azt a legtöbb magyar artistacsalád tette korábban. S hogy mi késztette őket arra, hogy itthon maradjanak? Egyebek mellett erről is kérdeztük Rippel Ferencet, aki a Küzdőtérben arról is beszélt, milyen út vezetett ahhoz, hogy a Rippel Brothers neve ismert és elismert legyen a szakmában. Megtudtuk, hogy a testvérek 1989-ben kezdték első artistaszezonjukat, amit megelőzött gyerekkorukban tíz év versenyszintű atlétika, szertorna, birkózás, majd kilencévnyi tanulás az artistaképzőben. De fontos volt a családi indíttatás abban, hogy ezt az utat választották; ebben látták jövőjüket, hogy lesz munkájuk, miközben azt csinálják, amit szeretnek. Rippel Ferenc a Küzdőtérben úgy fogalmazott: a cirkusz iránti szeretet benne volt a vérükben, hiszen szüleik is a cirkusz világában éltek és dolgoztak. A duó tagjai elképesztő erőnlétben vannak még mindig, rendszeresen fellépnek a hazai közönség előtt, a testvérek azonban a szervezésből is kiveszik részüket, miközben saját akadémián képzik az "utánpótlást". Az artistaképzés ugyanis egészen gyerekkortól kezdődik, Feri és Viktor is már négyéves koruktól szertornáztak. Rippel Ferenc a Küzdőtér legújabb adásában arról is beszélt, hogy miért fontos a fegyelem és a bizalom a produkció sikeréhez. Természetesen még rengeteg érdekes gondolatot osztott meg velünk. Nézzétek a vele készített beszélgetést a videóra kattintva!
Ajánljuk még

Egy provokátor belef*sott Magyar Péter nadrágjába? (videó)

Ps TV 2024 június 26.
Amikor azt hinné az ember, hogy naprakész lehet Magyar Péter ámokfutásával kapcsolatban, a mester lapot húz a 21-re. Egészen elképesztő, hogy politikus politikai tevékenység nélkül ilyen szinten a figyelem középpontjába tud kerülni, és még ezt is elnézik neki a hívei. Az sem zavarja őket, hogy Magyar Péter, a belpesti messiás a fojtófogásban lett kivezetve egy buliból. Ha azt mondja, hogy (ez is) a Fidesz műve, elhiszik neki… mert el akarják hinni. Közben pedig fennhangon üvöltik, hogy a Fidesz csak "sorosozik"... De Magyar Péter mellett szó volt még a fociról, a szőrös csajokról és a XII. kerületi turulról, amit az új polgármester a megválasztását követően azonnal el akar vitetni.

GEOrgPOLITIKA – Új háború lehet a Közel-Keleten?

Ps TV 2023 augusztus 30.
Az amerikai kormány úgy döntött, hogy visszaadja az afgán tálib kormánynak a „befagyasztott” pénzeket, amelyet még Hamid Karzai kormánya helyezett el amerikai bankokban. A radikális iszlamisták ismételt hatalomra jutása után az USA és nyugati szövetségesei nagyjából 3,7 milliárd dollárt tartottak vissza. Most humanitárius okokra hivatkozva elkezdték pénzelni az új kabuli kormányt. Ez sokkolta magukat az afgánokat is, hiszen két ősellenségről beszélünk. Azt elfelejthetjük, hogy ez a szeretetről szól, ezt még a német hírszerzők is látják. Berlini titkosszolgálati körökből röppent fel a hír, hogy az USA fel akarja használni a tálibokat az Irán elleni harcra. Ha nem is rögtön egy proxyháborúban kell gondolkodni, de kisebb összecsapásokban a nagyjából 900 km hosszú határszakaszon. Erre az elmúlt hetekben már volt példa halálos áldozatokkal mindkét oldalon.