Visszapillantó tükör - Ernst Lubitsch filmrendező 70 éve halt meg
Hetven éve, 1947. november 30-án halt meg Ernst Lubitsch Oscar-díjas német-amerikai filmrendező, a Ninocska és a Lenni vagy nem lenni alkotója, Hollywood "aranykorának" kiemelkedő filmese.
MTI
1892. január 29-én született Berlinben. Zsidó vallású szabómester apja azt szerette volna, ha fia követi őt a virágzó vállalkozás élén, ám csalódnia kellett. A színjátszás iránt vonzódó ifjú tanulmányai mellett rendszeresen szerepelt a középiskolai színdarabokban, végül tizenhat évesen otthagyta a gimnáziumot, még az érettségit sem tette le. Dühös apja egy textilcéghez dugta be inasnak, Lubitsch ezután kettős életet élt, éjszakánként kabarékban lépett fel. 1911-ben találkozott Viktor Arnold színésszel, aki bemutatta Max Reinhardtnak. A rendező tanítványává fogadta, és felvette a híres Deutsches Theaterbe. A kis beugrásokat hamarosan nagyobb szerepek követték, emellett 1912-től mindenesként dolgozott a Bioscope filmstúdióban, hogy a mindennapi betevőt megszerezze.
1913-tól kapott filmszerepeket, főként vígjátékokban alakított komikus karaktereket. A szerepkör igen népszerűvé tette, de a beskatulyázás réme elől menekülve magának kezdett el szerepeket írni. Hamarosan saját produkciós irodát nyitott, végül 1916-ban rendezőként is debütált. Első drámai nagyjátékfilmjét 1918-ban rendezte meg A múmia szeme címmel. Az óriási sikert aratott alkotás főszerepeiben nem kisebb egyéniségeket láthatott a közönség, mint Pola Negri, a némafilm korszakának egyik legismertebb csillaga és a később Oscar-díjas Emil Jannings. Lubitsch igazi újításokat hozott a némafilm világába, nagyszerűen tudta "időzíteni" a beállításokat, káprázatos díszleteket építtetett, kiválóan vezette színészeit.
A sikersorozat folytatódott, ugyancsak 1918-ban készült el a Carmen, egy évvel később a Madame Dubarry, Az osztrigás hercegnő, A baba és egy kamaradarab, a Mámor, Asta Nielsennel, 1921-ben A fáraó asszonya. A Madame Dubarry sikerét követően az amerikai filmpiac tárt karokkal fogadta a direktort, akinek a magas infláció miatt égető szüksége volt a filmek exportjából származó bevételre. Utolsó német nyelvű filmje a Pola Negri főszereplésével készült Tüzek volt. 1922-ben Los Angelesbe hívták, hogy Mary Pickforddal a főszerepben elkészítse a Rosita című filmet. A rendező és a színésznő között azonban nem volt összhang, Pickford biztosra vette a bukást. A közönség fogadtatása hűvös is volt, a kritikusok viszont kedvezően írtak a premier után. Lubitsch átigazolt a Warner Brothershez, ahol négyéves szerződés kínáltak neki.
Meg is hálálta a bizalmat, a Kvittek vagyunk (1924), a Lady Windermere legyezője (1925) és a régi barát, Emil Jannings főszereplésével készült A hazafi (The Patriot, 1928) mind hatalmas sikernek bizonyult. Filmjeit azonnal fel lehetett ismerni egyedi hangulatuk miatt, ezért a kritikusok új fogalmat honosítottak meg: Lubitsch Touch, vagyis Lubitsch érintése. Rengeteg ötletet és jelentést tudott belesűríteni egyetlen jelenetbe, ironikusan világítva meg egy szereplő jellemét vagy az egész film mondanivalóját. A belső drámákat, történéseket képi elemekkel jelenítette meg, a cselekmény több szálon futott. Hihetetlen pontosságággal ábrázolta az amerikai pszichét, szatírái két fő téma, a szex és a pénz körül forogtak.
1926-ban otthagyta a Warnert, egy évvel később a rivális MGM számára készítette a Diákélet című filmet. 1928-ban a Paramount stúdióval kötött szerződést, és leforgatta utolsó némafilmjét, az Örök szerelmet. Tehetségét bizonyítja, hogy a hangosfilm világában is meg tudta őrizni kivívott helyzetét, megfelelt az új technika kihívásainak, megújította a kamera- és vágástechnikát. Vígjátékai (Monte Carlo, A mosolygó hadnagy, Becsületes megtaláló) mai napig a műfaj klasszikusainak számítanak. 1932 és 1938 között négy komédiát - köztük A víg özvegyet - forgatott a Paramount számára. Időközben a Németországban hatalomra került nemzetiszocialista rendszer 1935-ben megfosztotta állampolgárságától.
1936-ban megalapította saját produkciós irodáját, amely olyan filmeket készített, mint az Angyal Marlene Dietrichhel, a Kékszakáll nyolcadik felesége és egyik legnagyobb sikere, a szovjet rendszer gyilkos szatírájának számító Ninocska Greta Garbóval a főszerepben. 1939-ben James Stewarttal forgatta László Miklós forgatókönyvéből a Saroküzlet című filmet (ennek újabb változata 1998-ban készült A szerelem hálójában címmel), 1941-ben jött az Imádlak, de elválok. Egy évvel később készült el a másik örökzöld Lubitsch-klasszikus, a fasiszta rendszert kigúnyoló Lenni vagy nem lenni, amelynek forgatókönyvét Lengyel Menyhért, zenéjét pedig Rózsa Miklós írta, s amely azóta már több filmes és színházi feldolgozást is megélt. 1943-ban a Twentieth Century Foxszal kötött megállapodást, és még jó néhány filmet készített a stúdió számára. 1946-ban szívroham érte.
Három rendezői Oscar-jelölését követően a következő évi Oscar-gálán életművéért ismerték el. A hölgy hermelinben című filmjét már nem tudta befejezni, mert 1947. november 30-án elvitte egy újabb szívroham, a film utómunkálatit Otto Preminger végezte el. Temetésén a legenda szerint kollégája, Billy Wilder azt mondta: "Nincs többé Lubitsch", mire William Wyler azt felelte: "Rosszabb, nincs többé Lubitsch-film." Lubitsch rendszeresen Budapesten töltötte szabadságát. Imádta a magyar ételeket, Hollywoodban is magyar éttermekbe járt, egyik kedvenc étele a gulyásleves volt.
Kép: Twitter
