Pesti Srácok

Apasági per indul Julio Iglesias ellen

A valenciai bíróság döntése értelmében apasági per indulhat Julio Iglesias világhírű spanyol énekes ellen egy 41 éves valenciai férfi keresete alapján.

MTI

"Huszonhét évbe telt megszerezni a DNS-tesztet, amit a biológiai apám mindig is elutasított. Ez a teszt 99,9 százalékban azt mutatja, hogy én a fia vagyok, valamint azt hogy anyám mindig az igazat mondta" - nyilatkozta újságíróknak Javier Sánchez Santos, amikor a bírósághoz fordult az ügyben.

PestiSracok facebook image

A kereset alapja egy DNS-vizsgálat, melyet az Egyesült Államokban végeztek el. Magánnyomozó közreműködésével szereztek hozzá mintát a Miamiban élő 73 éves spanyol énekestől állítólag úgy, hogy házának szeméttárolójában
kutattak használt papír zsebkendők és cigarettacsikkek után.

A feltételezett apaság történetét jól ismeri a spanyol közvélemény; a kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos a sajtóban jelentette be, hogy Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja. Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született.

Az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel. Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte. Két házasságából nyolc gyereke született.

Fotó: noticiasaominuto.com

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.