Pesti Srácok

Arany estre készülnek a Magyar Színházban

A színház társulata látványos, rockos, táncos és animációs színházi előadásra készül Arany János verseiből.A képmutogató címmel készül költői show Arany János balladáira a Magyar Színházban; a zenés, táncos játékot Lengyel Ferenc rendezésében január 10-én mutatják be.

MTI

Az előadás célja Arany János költői és emberi világának megmutatása, amelyben a családi, a politikai és a történelmi tragédiák egymásba fonódnak - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a hosszú életű költőnek lehetősége van megélni a forradalmi lelkesedést és idővel a rezignált cinizmust. "Hosszú az út a nagyszalontai tanítóságtól a Tudományos Akadémia elnökének posztjáig és ebben a hosszú életben, sokat lehetett fájni, szenvedni, kompromisszumokat kötni és az élet vége felé visszanézve leltárt készíteni" .

PestiSracok facebook image

Mint fogalmaznak, az Arany János balladáiból összeállított este alkalom egy invenciózus, minden ízében mai előadásra, amelyben egyaránt szerephez jutnak a színészek, a táncosok, a rockzene, az animáció, a kép, a látvány és a számítógépes technika."A versek ismerős sorai már-már slágerek - ez az alap, erre épít az alkotók fantáziája és arra, hogy Arany János bár betöltötte a 200. életévét nem szűnt meg látni minket és írni rólunk" - hangsúlyozzák, hozzátéve, hogy a Magyar Színház a 21. század eszközeivel segíti a 200 éves kortárs költő mondanivalóját megértetni a mai nézőkkel.

Az előadás látványvilágát interaktív vetített háttér biztosítja, amelynek elemei között Arany János aláírása, fasor és még számos más animált kép is megtalálható. Az Arany Jánost játszó Szatmári Attila mellett az előadásban Hámori Ildikó, Kovács Zsuzsanna, Pataki Szilvia, Szűcs Sándor, Ágoston Péter, Gémes Antos, Fülöp Dorina, valamint a Pesti Magyar Színiakadémia növendékei szerepelnek. Az előadás díszlet- és a jelmeztervezője Kovács Yvette Alida, a zene Vecsei László munkája. A produkció szerkesztő-forgatókönyvírója Lengyel Ferenc.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.